5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaInfluenza: hivatalosan is járvány van

Influenza: hivatalosan is járvány van

Az elmúlt héthez képest megduplázódott az influenzás megbetegedések száma Baranyában, ezzel hivatalosan is járvány van a megyében – tudtuk meg kedden a Baranya Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervétől. A pécsi klinikákon részleges látogatási tilalmat rendeltek el.

Dr. Kiss Gabriella, a szakigazgatási szerv járványügyi osztályának vezetője elmondta: jelenleg 191 megbetegedés jut 100 ezer lakosra, hozzátéve, a legtöbb influenzás beteget a pécsi kistérségből jelentették. Megyei szinten pedig Szigetvár és Sellye környéke a legkevésbé érintett.

A legtöbb beteg 0 és 14 éves kor közötti, tehát a gyermek, illetve serdülő korosztályból kerül ki, azonban tömeges megbetegedést bölcsődékből, óvodákból és iskolákból sem jelentettek – emelte ki.

A járványügyi szakember tájékoztatása szerint sikerült kimutatni az influenza A, illetve B vírusát is: az előbbi felelős a nagy, országos járványok kialakulásáért, az utóbbi pedig inkább a helyi kisközösségekben, munkahelyeken, iskolákban fertőz.

Ugyanakkor nem az influenza az egyetlen, amely nagyobb számú megbetegedéseket okoz. Nagyon sok lázzal is járó, felső légúti megbetegedést okoztak más vírusok, amelyek és a már járványos méreteket öltött influenza miatt – megelőzésképpen – részleges látogatási tilalmat vezettek be a pécsi klinikákon. Az intézkedések keretében a látogatási időt és a látogatók számát is korlátozták.

Az influenzajárványok általában négy-hat hét alatt zajlanak le, azonban dr. Kiss Gabriella szerint egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor fog tetőzni. A szakember az ilyenkor szokásos óvintézkedésekre is felhívta a figyelmet: körültekintőbbnek kell lennünk a zsúfolt közösségi helyeken, gyakrabban érdemes szellőztetni, kezet mosni.

Mint arról a Pécs TV a múlt héten beszámolt, a Tüzér utcai szociális otthonban calicivírus okozott megbetegedéseket, amely miatt az intézményben látogatási tilalmat rendeltek el. Dr. Kiss Gabriella érdeklődésünkre közölte: a heves lefolyású, hányással, hasmenéssel járó esetek megszűntek az idősotthonban, azonban a látogatási tilalmat – elővigyázatosságból – egyelőre nem oldották fel.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő