12 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapHírzónaInfluenza: marad a látogatási tilalom

Influenza: marad a látogatási tilalom

Mint korábban megírtuk, a héten pár nap alatt megháromszorozódott az influenzások száma Pécsett, s az illetékesek szerint további megbetegedések várhatóak. Emiatt továbbra is teljes látogatási tilalom van érvényben a pécsi kórházakban.

Dr. Kiss Gabriella megyei járványügyi főorvos elmondta: a tilalmat addig tartják fenn, amíg a betegek száma érezhetően csökkenni nem kezd. A közeljövőben azonban várhatóan még emelkedni fog megbetegedések száma, a tetőzés egy-két héten belül várható – prognosztizált.

Az eddigi adatok alapján úgy tűnik, főként a legfiatalabb és a tizenéves korosztály a legveszélyeztetettebb. Az ÁNTSZ adatvédelmi okokra hivatkozva nem adott tájékoztatást arról, hogy melyik intézményekről van szó, de három óvodában és egy belvárosi általános iskolában már a diákok harminc százaléka hiányzik. Ugyanakkor több pécsi oktatási intézményben ugrásszerűen megnőtt a betegség miatt otthon maradók száma.

Az ÁNTSZ főorvosa közölte: az egyik általános iskolában vett minták egyértelműen kimutatták a H1N1 jelenlétét.
Dr. Kiss Gabriella azt javasolja, feltétlenül oltassa be magát mindenki, aki valamelyik rizikócsoportba tartozik, mivel a védettség kialakulásához tíz-tizennégy nap szükséges. Felhívta egyúttal a figyelmet: e hét az utolsó, amikor még érdemes a vakcinát beadatni.

Czimermann Zsuzsanna írása.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő