Jövő hétfőn különleges programnak ad otthont a pécsi egyetem Közgazdaságtudományi Kara: az ahhoz kacsolódó Simonyi Üzlet- és Gazdaságfejlesztési Központ nem csupán az intézmény hallgatóit és szakembereit várja, hanem bárkit, akinek érdekes projektötlete van, vagy kíváncsi mások ötleteire.

A Simonyi Üzlet- és Gazdaságfejlesztési Központ 2013 óta dolgozik azon, hogy piacosítsa a
vállalkozásokat. Ez azt jelenti, hogy a tudományos és a versenyszféra szereplőinek bevonásával ötleteket karol fel, s bővíteni, fejleszteni igyekszik az érdeklődők vállalkozói készségeit és képességeit. A legfontosabb célja tehát az ún. vállalkozóiság népszerűsítése, s ezt a célt szolgálja a PTE Inspirációs Nap is.
– Azt szeretnénk elősegíteni, hogy az emberek merjenek kreatívan gondolkozni, és kapcsolatokat is építve induljanak el a vállalkozói szféra felé – magyarázza a Simonyi központ igazgatója. Dr. Bedő Zsolt azt mondja, ezért is nem szűkítették a résztvevői kört csupán a Pécsi Tudományegyetem hallgatóira, kutatóira és oktatóira, s teret adnak kívülről érkező projekteknek is: – Aki eljön, az számíthat arra, hogy szakértők ösztönzik őt tovább, segítenek továbbgondolni az alap elképzeléseit. A projekttel, ötlettel jelentkezőknek standokat biztosítunk, amelyek között ott keringenek majd a szakértők, mentorok, érdeklődök, és visszacsatolást, tanácsokat is adnak. Ráadásul a rendezvényen az egyetemi hallgatók néhány projektötletét (gyorsfordító alkalmazás, kerékpár-felújítás és –
adományozás) is a résztvevők elé tárjuk, továbbá egy kockázati tőkealap-kezelőtől két befutott startup vállalkozás képviselői is bemutatkoznak: elmesélik a saját történetüket és egy tréning keretében ismertetik a finanszírozáshoz szükséges tudnivalókat.

Kreatív ötleteket várnak

A PTE Inspirációs Napot december 3-án (hétfőn) fél 4-kor kezdődik, a Közgazdaságtudományi Karon található Takarék teremben (B 323) tartják. A részvétel ingyenes. A programban az említett sikertörténet megismerésén és a konzultációkon túl innovatív egyetemi szervezetek bemutatkozása is helyet kapott. Így a jelenlévők közelebbről is megismerhetik a Simonyi Üzlet- és Gazdaságfejlesztési Központ, a PTE KTTK (Kutatáshasznosítási és Technológia-transzfer Központ), a Transzdiszciplináris Kutatások Intézete, valamint egy új hallgatói szervezet, az Entrepreneurship Club munkáját. A délután zárásaként elmélyültebb beszélgetésre is lehetőség nyílik, ami a szervezők reményei szerint új, gyümölcsöző kapcsolatok kialakulásához vezet majd.

A rendezvényre december 02-ig lehet regisztrálni. A résztvevőknek titoktartási nyilatkozatot kell aláírniuk, ami biztosítja, hogy a projektötleteket azok gazdáin kívül más ne használhassa fel. A szervezők kérik, hogy aki olyan projektötlettel érkezik, amelyhez szemléltető eszközre van szükség, azt előre egyeztesse velük. Ők bármilyen egyéb információval is rendelkezésre állnak a simonyibedc@ktk.pte.hu e-mail címen, jelentkezés pedig ezen a honlapon.

Hirdetés