Instant rovarfóbia: ennyi szúnyogot még biztosan nem láttál egy helyen…

Hihetetlen látvány tárult lapunk munkatársa elé, mikor a hétvégén a Balatonra – azon belül is egy olyan üdülőtelepre, ahol pécsieknek is van nyaralója – látogatott barátaival. Az úgynevezett árvaszúnyogok, melyek ugyan nem csípnek, de elég hangosak és nagyon idegesítőek, korábban sosem látott nagyságú rajokban lepték el az épületeket, a tópartot, gyakorlatilag mindent. 

Ezt még Clint Eastwood sem bírná, pedig ő köztudottan nem semmi…

Valószínűleg az enyhe télnek és az eddigi nyári esőzéseknek köszönhető elsősorban, hogy a rovarok egyedszáma ennyire megugrott a korábbi évekhez képest. A nyaralótulajdonosok ugyanis azt állították lapunk munkatársának, hogy nem tapasztaltak ezidáig ilyen inváziót.

Kollégánknak egyébként semmi gondja pókokkal, bogarakkal, csúszómászókkal, rovarokkal, de ez a rengeteg – szájba, orrba, táskába, fülbe, ruhába – szálló kis állat még őt is kizökkentette kissé a béketűréséből.

Vigyázat, a következő felvételek még azokban is némi rossz érzést kelthetnek, akik alapvetően nem szenvednek semmilyen fóbiától:

Mi speciel, nagyjából így érezzük magunkat a látottak után: 

Persze érthető az is, miért nem irtják az árvaszúnyogokat a Balatonnál…

Vannak olyan élőlények, amik kifejezetten örülnek az árvaszúnyogok nagy számának, a már repülő egyedeket ugyanis más rovarok, pókok és madarak fogyasztják. Emellett a vízi élővilágnak is fontos részei ezek a lények: vízben élő lárváik főleg az üledékben található szerves törmelékkel és algákkal táplálkoznak, így elősegítik a víz megtisztulását a bele kerülő szerves szennyeződésektől. Majd a kifejlett példányok testükbe építve emelik ki a szerves anyagot a vízből, így tömegesen nagyon jelentősek a vízi ökoszisztémák tisztulása szempontjából.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés