Ismét “Bringázz a munkába!”

A munkába való kerékpározás elleni kifogások megdöntésére építi őszi kampányát a Bringázz a munkába! (Bam!) akció, hiszen a rossz idő, vagy a kimelegedés minimális kellemetlenségeiért cserébe számos pozitív élettani és egyéb hatás is kárpótolja a tekerőket – hangoztatta László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke, a kampány indító rendezvényén pénteken, a budapesti Madách téren.

Becsey Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára emlékeztetett arra, hogy a tárca a Magyar Kerékpárosklubbal együttműködve immár 14. alkalommal szervezi meg a biciklis közlekedést népszerűsítő kampányát. Ennek is nagyban köszönhető, hogy az ország európai viszonylatban már a negyedik helyen szerepel a kerékpárhasználat tekintetében. Kiemelte: nemzetközi felmérések igazolják, hogy a kerékpáros közlekedés elterjedésével a városok élhetőbbé, az emberek pedig egészségesebbé válhatnak.

Az államtitkár emlékeztetett rá, hogy a minisztérium, mint a kampány jogtulajdonosa, fontos feladatának tartja a közösségi és a kerékpáros közlekedés infrastruktúrájának fejlesztését az ország minden részén, ezért a tárca az általa koordinált olyan kampányokkal, mint a Bam!, a Kerékpárosbarát Munkahely, a Település Pályázat, az Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap is igyekszik felhívni a figyelmet arra, hogy a szükséges infrastruktúra fejlesztése önmagában nem elég, a közlekedési szokások megváltoztatása a közlekedőkön is múlik, és saját érdekeiket is szolgálja.

Hozzátette: a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklus végére a jelenleg használható mintegy 4000 kilométer hosszúságú, teljes kerékpárút-hálózat a tervek szerint további 1000-1500 kilométerrel hosszabbodhat meg.

A Madách téren Scherer Péter színművész a biciklivel érkező nézőközönség körében kutatott a széles körben elterjedt kifogások után, hogy ki, mikor, és miért nem ül éppen biciklire. Ezt követően a kerékpárját napi szinten használó színművész a kampány népszerűsítésében önként részt vállalókat hivatalosan is kinevezte “bringatárssá”, hogy vigyék hírét a játéknak és győzzék meg saját kollégáikat arról, hogy próbálják ki ők is a kerékpárt a munkába járásra.

A Kerékpárosklub nyári felmérése azt támasztja alá, hogy az új Bam! játékosokat leginkább saját kollégáik példamutatása és rábeszélése, a vállalaton belüli kommunikáció motiválta eddig a részvételre. Ezért a szervezők az őszi kampányban úgy kívánnak segíteni, hogy a már játékban lévők kinyomtathatnak egy kis kampányplakátot, hátán egy Bam! naptárral, amelyben mások számára is látható módon jelölhetik kerékpáros napjaikat.

Ahogy eddig is, a játékosoknak egy online naptárban kell gyűjteniük kerékpárral megtett kilométereiket a kampány öt hete alatt legalább nyolc alkalommal ahhoz, hogy oklevelet kaphassanak. A szervezők idén ősszel is 8000 körüli résztvevőre számítanak.

A bringás reggeliket idén is megtartják október 9-én, országszerte mintegy 40 reggeliztető ponton. A reggelik helyszínét a http://bringazzamunkaba.hu weboldalon és a https://www.facebook.com/bringazzamunkaba Facebook-oldalon teszik hamarosan közzé. A kampány október 31-én ér véget.

 

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés