Ismét felszállhatunk a Ryanair gépeire Pesten

Március 12-én öt célállomásra indít menetrendszerinti járatokat Budapestről a Ryanair ír fapados légitársaság – jelentette be Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója kedden a Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

A légitársaság az idén 200 ezer utassal számol a Budapest- Birmingham, Bologna, Bristol, Dublin és London útvonalakon. A Ryanair 2010-ben szüntette be budapesti járatait.

A járatindítással 200 új munkahelyet is teremtenek – mondta a vezérigazgató.

Az ír légitársaság visszatérését a Magyar Turizmus Zrt. segítette moderátorként – fogalmazott Lost Lammers, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. vezérigazgatója, aki hangsúlyozta, hogy ár-érték arányban nagyon kedvező ajánlatot kapott a Ryaniar a BA Zrt.-től. Ezzel utalt arra, hogy Micheal O’Leary a 2010-es távozást a magas repülőtéri költségekkel indokolta. Újságírói kérdésre a légitársaság vezérigazgatója azt válaszolta: addig maradnak Budapesten, ameddig a jelenlegi költségekkel repülhetnek ide.

A Magyar Turizmus Zrt. a Légi Marketing Alap keretében Magyarországot népszerűsítő közös marketing tevékenységet folytat a légitársasággal azokon a piacokon, ahonnan Ryanair-járatokat indít Budapestre – mondta el az MT Zrt. vezérigazgatója, Horváth Gergely. A járat újraindítása legalább évi 200 ezer vendégéjszakát jelenthet a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken. Hozzáfűzte: Németország és Ausztria után Magyarország számára Nagy-Britannia a harmadik legfontosabb turisztikai “küldőpiac”. Az MT Zrt.

stratégiája szerint azokról a piacokról szükséges növelni Magyarországra a légi járatok számát és kapacitásait, amelyek esetében a magyar kereskedelmi szálláshelyeken töltött vendégéjszakák száma egyenes arányban változik a “küldőpiacot” Magyarországgal összekötő légi járatok kapacitásaival. Példaként a vezérigazgató azt említette, hogy 2000-ben a brit vendégek vendégéjszakáinak száma alig haladta meg a 300 ezret, 2005-ben azonban a fapados légitársaságok megjelenésével ez a szám már 822 ezer volt, míg 2010-ben ez 510 ezerre esett vissza.

A sajtótájékoztatót megelőzően Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának fideszes elnöke Puskás-mezt ajándékozott Michael O’Leary-nek, aki azt nyomban fel is vette. A képviselő szavai szerint a Magyarországot ért külföldi támadások ellenére van igény idelátogatni, amit jelez a Ryanair járatindítása is. Bánki Erik a sajtótájékoztatón jelezte, hogy a kormány adózási ügyben is segítette a Budapest Airportot, hogy minél több járat jöjjön Budapestre. Az MTI kérdésére a sajtótájékoztatót követően közölte: az önkormányzatoknak fizetendő iparűzési adóból – egyedi elbírálással – 4 millió euró kedvezményt kapott a repülőtérüzemeltető társaság.

Hirdetés