Ismét zarándoklatra hív a pécsi püspökség

A Pécsi Egyházmegye május 12-én – negyedik alkalommal – gyalogos zarándoklatra hív időset, fiatalt, szülőt, gyermeket, egyedülállót, családost, minden közösséget, minden plébániát Máriagyűdre – közölte a Pécsi Egyházmegye kommünikéjében.

A zarándoklat mottója: „Zarándokoljunk a Remény Asszonyához!” A tanúságtevés lehetősége mellett azzal a biztos hittel várjuk a hívek jelentkezését, hogy közös zarándoklatunk, közös imádságunk, közös felajánlásunk kedves a mi Urunk előtt. Hisszük, hogy egyházmegyénk, plébániáink, közösségeink, s személyes megújulásunk által részesülhetünk a nekünk adott Jóból.

Az egyházmegyei gyalogos zarándoklat egyben a felkészülés jegyében szerveződik, hiszen Udvardy György megyés püspök atya ez év március 25-én megnyitotta a felkészülés évét, hogy egy egész esztendőn át imádsággal, zarándoklatokkal készüljünk a 2013-ban megünnepelendő máriagyűdi kegyszobor 300 éves évfordulójára.

A zarándoklat 7.45 órakor imádsággal indul Pécsről a Boldog II. János Pál útja melletti Tesco parkolóból, majd 22-25 km megtétele után, 15.00 órakor ünnepi püspöki misével zárul Máriagyűdön. A részvétel gyalogosan és kerékpárosan is lehetséges! Az egyházmegye honlapján további részletekről tájékozódhatnak”.

Pécsi Egyházmegye

 

Hirdetés