6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaItthon nyaralnak a magyarok

Itthon nyaralnak a magyarok

A háztartások közel 40 százaléka tervez utazást a 2013-as főszezonban, 3,9 százalékponttal több, mint egy évvel korábban; a többség belföldi pihenést tervez, az úticélok közül továbbra is a Balaton a kedvenc, a második helyen Észak-Magyarország áll – hangzott el a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Turizmus Zrt. nyári szezonnyitó sajtótájékoztatóján kedden Budapesten.

A belföldi utazások ösztönzésében fontos szerepe van a SZÉP-kártyának, amelynek felhasználási köre bővült.

Horváth Gergely, a Magyar Turizmus (MT) Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese elmondta: a magyar lakosság főszezoni utazási terveiről készült kutatás szerint folyamatosan nő a belföldi utazások szerepe, idén az utazni készülők 71,2 százaléka tervez belföldi utazást, ezen belül 59,1 százalék csak azt.

Horváth Viktória, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára a SZÉP-kártya szerepét kiemelve ismertette, hogy a január-április közötti 13,1 milliárd forintos belföldi szállásdíj-bevételből 2,9 milliárd forint (22 százalék) SZÉP-kártyás költés volt, s emlékeztetett arra, hogy július 1-jétől bővül a kártyák felhasználási köre.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő