A város szakít a Pécs 2010-el, jön a PEAC

Pécs önkormányzata a pénteki nappal kiszáll a női kosárlabda NB I-ben szereplő, 11-szeres bajnok Pécs 2010 csapatából – jelentették be csütörtökön.

Páva Zsolt, a város polgármestere sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az egyesületet működtető Pécsi Női Kosárlabda Kft-ben eddig 49 százalékban tulajdonos városvezetés megszünteti az együttműködést a klubbal, s a jövőt az egyetemi csapattal, a PTE-PEAC-cal képzeli el. A váltást a Pécs 2010-et működtető cég bizonytalan pénzügyi helyzetével indokolta, amelynél az adóhatóság is vizsgálatot folytat.

Az önkormányzat tavaly jelezte, semmilyen formában nem kíván együtt dolgozni az egyesületben 50 százalékos tulajdonrésszel rendelkező Sport Marketing Management 2007 Kft-vel. Iványi Dalma csapatkapitány akkor felajánlotta a városvezetésnek, hogy többségi tulajdonos lesz a pécsi együttest működtető kft-ben – amelynek 10 évig Rózsa Gábor volt az ügyvezetője -, ezt pedig az önkormányzat elfogadta, igaz, feltételeket támasztott: teljesen új ügyvezetést kért, kijelentette, hogy szigorúan ellenőrizni fogja a közpénzek útját és felhasználásának módját, valamint alapos gazdasági átvilágítást kezdeményezett.

Iványi Dalma pénteken elmondta, hogy egy órával a sajtótájékoztató előtt értesült a hírről:

“Megdöbbentett, hogy az önkormányzat kiszáll a klubból, és becsapva is érzem magam. Most értékelni kell a helyzetet, hogy miként tovább.”

A pécsiek 1992-ben nyerték első bajnoki címüket, 1993-ben vette át Rátgéber László a csapatot – s vezette 2008-ig -, akivel kilenc aranyérmet szereztek, kétszer harmadik helyen végeztek az Euroligában. Az együttes 2010-ben gyűjtötte be 11. első helyét, idén pedig bronzérmes lett a bajnokságban.

“Az önkormányzat éveken át rengeteget tett a női kosárlabdáért, idén tudtommal már év közben napirendben volt a kivonulás, de nagy financiális erőkkel kisegítették a szezon végéig a csapatot, amely végül bronzéremmel zárt – nyilatkozta az MTI-nek Rátgéber László, a pécsi sikercsapat volt edzője. – Korábban több mint húsz aranyérem után nekem és a Győrt nemrég bajnoki címre vezető Füzy Ákosnak máshol kellett bizonyítanunk, valószínűleg ez a sors várt volna Djokic kollégámra is. A magam részéről tovább szolgálom a pécsi utánpótlás-nevelést, és ha bárkinek komoly tervei vannak, egy hívó szóra jövök. Életem legértékesebb egyharmadát a pécsi kispadon töltöttem, rám mindig számíthatnak.”

A PTE-PEAC harmadikként végzett az NB I/B-ben, de az élvonalba akar nevezni. Ha mégis csak a másodosztályban indulhat, akkor a cél a mielőbbi feljutás lesz. A városvezetés terve az, hogy a PTE-PEAC három éven belül NB I-es bajnoki címet nyerjen, s nemzetközi kupában indulhasson. Azt, hogy a klub tulajdonosi hányada hogyan áll majd össze, még kérdéses, de az már eldőlt, hogy az önkormányzatnak és a Pécsi Tudományegyetemnek lesz tulajdonrésze. A csapat vezetőedzőjének kiléte még bizonytalan, annyit azonban már lehet tudni, hogy a menedzser Mészáros Zalán lesz. Ha a PTE-PEAC ősztől az NB I-ben szerepel, akkor névszponzort is kap az együttes.

(mti)

Iványi Dalma a csapatról és saját jövőjéről a bejelentés előtt:

[iframe id=64741 ]

A Pécs 2010 női kosárlabdacsapatát működtető kft. ügyvezetője, Iványi Dalma a csütörtök taggyűlés előtt nyilatkozott a Pécs TV-nek. Az interjúban beszélt a csapat és saját jövőjéről is.

[iframe id=64741 ]
hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

Comments are closed.