Jabil, Flextronics, Unisys: nőnek az igények

Mindhárom új foglalkoztató folyamatosan igényli a munkaerőt, s továbbra is a bővítésben elkötelezett. Egyelőre mintegy nyolcszázan, s ha minden jól megy, az év végéig legalább 1300-an dolgozhatnak az új társaságoknak. A munkaügyi központ folyamatosan igyekszik biztosítani a dolgozókat a cégek számára.

A tavalyi év végén jelentették be, hogy több nagyvállalat is megveti a lábát Pécsen, s a külföldi problémái miatt becsődölt Elcoteq dolgozóira és telephelyeire számítanak.

Elsőként a kínai Huawei és a Flextronics jelezte, hogy együttműködésüknek köszönhetően optimális esetben összesen nyolcszáz új munkahelyet hoznak létre 2012 végéig Pécsen. A tavalyi év végére a társaság száz dolgozónak adott munkát, jelenleg pedig körülbelül 300 főt alkalmaz.

– Ezzel együtt is folyamatosan jelentkezik az elektronikai konszern, a munkaügyi központ pedig igyekszik biztosítani a dolgozókat a cégek számára – tudtuk meg Stemler Beátától, a munkaügyi központ pécsi kirendeltségének vezetőjétől. Hozzátette: az együttműködés folyamatos a vállalattal, hiszen bértámogatási, foglalkoztatási források állnak a munkáltatók rendelkezésére. A szakember közölte: a megrendelések fényében dönthet a Flextronics, hogy még hány emberre tart igényt. A vállalat tervei szerint év végéig legalább megkétszerezi a foglalkoztatottak számát, s akár új telephelyet is nyithat az Elcoteq volt cserkúti bázisán kívül máshol a városban.

Az amerikai Jabil – amely szintén az elektronikai ágazatban érdekelt – a Finn utcai vállalkozói falu egyik üzemcsarnokában kezdte meg pécsi tevékenységét márciusban. Egyelőre mintegy ötszáz főnek adnak munkát. A szintén az Elcoteq-dolgozókra építő cég az év második felében azonban tovább növelheti dolgozóinak számát, hiszen a megrendelés-állomány optimális alakulása esetén ők is több emberrel számoltak.

Stemler Beáta elmondta: a később call centert működtető, száz dolgozó foglalkoztatását kilátásba helyező Unisys Hungary csak nemrég vette fel a kapcsolatot a munkaügyi központtal. Ők elsősorban angolul és németül jól beszélő, magasan képzett fiatalokat keresnek.

Részben az új elektronikai cégek megjelenésének köszönhetően javult a pécsi munkanélküliségi mutató, bár még most is valamivel tíz százalék felett van az álláskeresők aránya. A központnál korábban úgy számoltak: ha a nagyok hozzák ígéretüket, év végére másfél százalékpontot is javulhat a pécsi ráta.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés