Jézuska és a kínai ugrálós – publicisztika

Aki nem béka, az ne ugráljon – ezt mondta jó húsz éve a főnöke az akkori kedvesemnek, aki ezt annyira a szívére vette, hogy hamarosan felmondott, és felugrott Budapestre. Én nem szoktam ugrálni – hittem eddig, de most valami megváltozott.

hirdetés

Képünk illusztráció

A lányaim 5 és 8 évesek, úgyhogy nálunk még a Jézuska hozza a karácsonyi ajándékot. Talán utoljára, ezért tartom nagyon fontosnak az idei ünnepet. Könyv legyen, az nem vitás. Szép, színes, királynős a kicsinek, aki még nem olvas, és állatos a nagynak, aki viszont igen. Meg legyen valami, ami érdekes, valami vicces. Mondjuk egy tévére köthető videojáték. Így gondolkodik egy szerető, felelős apa, aki persze tudja, hogy az ilyen konzolokra autóversenyzős, sőt lövöldözős játék is kapható, de erről nem beszél. Ötletemet megkonzultáltam az Édesanyámmal. Nem osztotta kedvező véleményem. Finoman szólva.

A nagymama víziójában a videojáték egy lesötétített szobában zajlik, büdösben, a vetetlen ágy mellett, mosatlan edények, koszos poharak közepette. Kifejtette, hogy a gyerekeim szépek (ez igaz), nincsenek gusztustalan bőrkiütéseik (ez is igaz), nem büdösek (általában), akkor miért kellene őket eldugni egy szobába, és megfosztani a világot a két szép kislány látványától? Amikor belebonyolódtam abba, hogy olvasás közben is ritkán ereget sárkányt az ember, akkor megsemmisítő pillantással csak ennyit mondott: gondolkodhatnék felelősen, tudhatnám, hogy ezeket a játékokat Kínában gyártják. Rabszolgák, akik napi tizennégy órát állnak a gépsor mellett, aki nem ugrik ki az ablakon, az a műszak után a gyár kéményében lakik, és annyira keveset keresnek, hogy a gyerekeik kiflicsücsköt és guanót koldulnak az utcasarkokon.

Sajnos a vitában alulmaradtam.

De nem adtam fel, úgyhogy erősítésért fordultam az egyik szaküzlethez. Kiderült, az okos mérnökök olyan szerkezettel lepték meg a világ apukáit, ami lesöpri a nagymama érveit. Ez a játék szinte fejleszti a gyereket! Azt találták ki, hogy a képernyőn a játékosokat a hús-vér gyerekek a saját mozgásukkal irányítják. Egy kamera veszi a gyereket, és ha emeli a kezét, akkor a virtuális is emeli. Ha ugrik, akkor ott is ugrik. Vagyis már-már egészséges, mert minimum el kell pakolni a sok üres pizzásdobozt és a mosatlant, hogy legyen hely ugrálni.

Felkerestem egy barátom, akinek a háztartásában már van ilyen készülék. Segített. A gyerekeit megverte, hogy mi is odaférjünk a géphez. Aztán megint megverte, hogy ne sírjanak, és figyeljék a nagyokat. De aztán…! Én voltam egy személyben Ben Hur és Indiana Jones. Hullámlovasként száguldottam egy bányavasúton, egy kövér pandával többször lekungfuztam a tigrist és a sáskát, és egy fergeteges szólóval megnyertem a városi diszkótánc-bajnokságot. Szóval én voltam a király! És a barátom csak akkor szedte elő az úszóversenyes játékot. Itt egymás ellen lehet gyorsúszásban versenyezni. Egészséges, ezt állíthatom. Mi elfáradtunk attól, hogy álltunk a szőnyeg közepén zokniban és gyorsúszó kéztempókkal csépeltük a levegőt, a gyerekek a nevetéstől, a szomszédok pedig attól, hogy a konyhaablak előtt lábujjhegyen tülekedtek a helyért, ahonnan a legjobban lehetett látni a két őrültet. És itt eldőlt az ajándék sorsa.
Az Xbox-ot megvettem, nem törődtem a kiflicsücskökkel és a guanóval. Alig várom a karácsonyt! És tudom azt is, hogy jól döntöttem, habár ettől nem ugrálok. Olvastam tudniillik egy érdekes újsághírt: válságban van a hazai nyomdászat, mert a magyar nyelvű könyvek nagy részét szintén Kínában nyomják. Ott ugyanis olcsóbb a munkaerő…

Velkovics Vilmos