10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaJó példát állít a pécsi Gandhi

Jó példát állít a pécsi Gandhi

Tavaszváró Nemzetiségi Koncert, találkozás sokat elért korábbi gandhis diákkal, német vendégek fogadása – a pécsi Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola életében ezekben a hetekben több olyan esemény is követi egymást, amely hozzájárulhat ahhoz, hogy a tanulók komoly célokat tűzzenek ki maguk elé.

Európa első cigány/roma nemzetiségi, érettségit adó intézményében már az idei szalagavató is különlegesebb volt a korábbiaknál. Az eseményen, melyen ezúttal 15 végzős ruhájára tűzték
fel a szalagot, az iskola hagyományainak megfelelően a Gandhi Hagyományőrző Együttes, valamint egy sztárfellépő – most a Mystery Gang – színesítette a programot. Abban azonban újdonság is helyet kapott: annak köszönhetően, hogy az intézmény immár alapfokú művészeti iskolaként is működik, a közönség hangszeres duetteket is meghallgathatott. Diák diákkal, diák tanárral játszott együtt, például fuvola és zongora kettősén, s ezek a produkciók még ünnepélyesebbé, élménytelibbé tették a rendezvényt.

Déri Ildikó igazgató azt mondja, már egyébként is bebizonyosodott, hogy érdemes volt alapfokú művészeti oktatással bővíteni a tevékenységüket. Az általános iskolák továbbtanulni a Gandhiban szándékozó végzősei és szüleik rendszeresen érdeklődnek a néptánc-, a furulya-vagy épp a hegedűórák iránt. Ami pedig a jelenlegi gandhisokat illeti, a művészetis tanulók érezhetően befogadóbbá váltak nem csak a hagyományőrző, hanem a komolyzenei vonal iránt is. Ez az oktatás tehát újabb utakat nyithat meg előttük a tehetségük kibontakoztatására.

A tehetség-kibontakoztatáshoz akár példaképet is találhattak az iskola azon diákjai, akik részt vettek az intézmény fenntartója által szervezett Tavaszváró Nemzetiségi Koncerten. A február 17-én a pécsi Kodály Központban rendezett eseményen, amelynek középpontjában Vivaldi: Négy évszak c. műve flamenco átirata állt, a Gandhi Hagyományőrző Együttes mellett a „SziRom” Szimfonikus Roma Zenekar is fellépett, amelynek tagjai felsőfokú intézményben tanuló, illetve ott végzett zenészek. Ez a nagysikerű koncert – mondja Déri Ildikó – ismét megerősíthette a gimnázium diákjait abban, hogy van kitörési lehetőségük, érdemes komoly célokat kitűzniük maguk elé, mert tehetséggel, munkával és kitartással messzire juthatnak.

És nem csak a zenében. Erre szolgál bizonyítékul dr. Horváth József esete is, aki korábbi gandhis diák, és ma rákkutatóként dolgozik. A fiatalember március 10-én 15 órakor a NeRok Caffe vendége lesz, tehát az iskolában személyesen is találkozhatnak vele az érdeklődők, hogy meghallgassák az ő valóban példa értékű történetét, életútját.

A Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola iránt egyébként is számottevő az érdeklődés. Ami a jövő tanév első évfolyamosait illeti, a közelmúltban összesített adatok szerint mintegy száz gyerek adta be a jelentkezését az intézménybe. Ez szinte bizonyosan azt jelenti, hogy – az Arany János Kollégiumi Program keretében – ismét két új osztályt indít az iskola. És mások is érdeklődnek a Gandhiban folyó oktató-nevelő munka iránt: a közelmúltban például, a Duna Romani Luma c. projekt részeként Ulmból, az Anna Essinger Gimnáziumból érkezett ide hat diák és egy pedagógus, azzal a céllal, hogy megismerjék, miként valósítja meg az iskola a cigány/roma hagyományőrző küldetését. A vendégek a négynapos látogatás során a többi közt tanórákat és táncfoglalkozást is megtekintettek. A Gandhi igazgatója szerint ez egy újabb olyan program volt, amelyen a pécsi iskola tanulói közösségi élményeket szerezhettek, gyakorolhatták a nyelvtudásukat, megismerhettek más kultúrát is, s mindezek révén nőhet az önértékelésük, erősödhet a kötődésük a saját gyökereikhez és hagyományaikhoz.

Ráadásul időközben a gandhis diákok is utaztak, hiszen az iskolának az is célja, hogy a tanulóival megismertesse az őket körülvevő, minél szélesebb világot. Nemrégiben közel 100 fős csoport látogatott el Budapestre és környékére: a fővárosban a Szemlő-hegyi- barlangot, a Csodák Palotáját és az Aquaworld élményfürdőt, Gödöllőn pedig a Grassalkovich-kastélyt tekintették meg. Egy másik csapat pedig éppen most készül nagy útra: „Ismerd meg Európa országait!” mottó jegyében az iskolában jól teljesítő diákok indulnak egyfajta jutalomutazásra, amelynek keretében Franciaország néhány nevezetes városát keresik fel.

A Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskolának, Európa első cigány/roma nemzetiségi, érettségit adó intézményének célja változatlanul az, hogy minél több hátrányos helyzetű, de tehetséges gyerek válassza – olyan, akiből az iskola segítségével majd a társadalom értékes tagja, új ismeretekre nyitott, de a hagyományaira is büszke felnőtt válhat.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő