Büntetés az újságírót feljelentő rendőrnek

Jogerősen helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla kedden annak a rendőrnek a 180 ezer forintos pénzbüntetését, aki 2009 júliusában Pécsen azután büntetett meg egy újságírót szabálytalan parkolás miatt, hogy a riporter rendőri irányítás mellett állította le autóját egy baleseti helyszínen.

A táblabíróság Makai Lajos vezette tanácsa megalapozottnak találta az ügyben korábban eljáró Baranya Megyei Bíróság döntését, és a 39 éves rendőrt hivatali visszaélésben mondta ki bűnösnek.

Az újságíró 2009. július 21-én autóval egy közlekedési baleset helyszínére ment tudósítani. Az ott rendőrjárőrként forgalomirányítást végző volt középiskolai osztálytársa, akivel nem kedvelték egymást, azt mondta neki: a helyszínelés miatt nem hajthat be a forgalom elől elzárt területre. Emiatt szóváltás alakult ki közöttük.

Ezt érzékelve a járőr parancsnoka messziről kiáltott és intett is beosztottjának, hogy engedje be az újságírót, aki, bár a megállást tábla tiltotta, rendőrök irányításával négy-öt percre leparkolhatott a helyszínen. A járőr ennek ellenére feljelentette őt biztonsági öv használatának elmulasztása, rendőri jelzés figyelmen kívül hagyása és tilosban várakozás miatt.

Hirdetés

Comments are closed.