Jogszerűen tartózkodik a Tettye a székházban

Jogszerűen és törvényesen tartózkodik a Tettye Forrásház a volt Pécsi Vízmű székházában – erősítette meg ma jogerős, másodfokú ítéletében a Somogy Megyei Bíróság a Polgármesteri Kabinetiroda közleménye szerint.


A kabinetiroda szerint “ezzel végleg bebizonyosodott, hogy helyesen járt el a város akkor, amikor biztonságba helyezte Pécs víziközmű vagyonát, illetve a szolgáltatást 2009. október 5-én. A Tettye Forrásház üdvözli és számára kedvezőnek tartja az ítéletet”.

Mint írják, üdvözlik azt is, hogy a “Suez lényegében elismerte a Pécsi Vízműben lévő kisebbségi tulajdonrészük vételárára vonatkozó túlzó igényeit.A Főváros ugyanis 15.1 milliárd forintban állapodott meg SUEZ-RWE konzorciummal a fővárosi Vízművek Zrt. kisebbségi részvénycsomagjának megvásárlásáról. Ez pedig egyértelműen azt jelenti, hogy a Péccsel szemben támasztott követelések hozzávetőlegesen tízszeresen túlzóak, és keresetük így tarthatatlanná válik Bécsben. Budapesten ugyanis a Pécsi Vízműnél tízszer nagyobb cégről, tízszer több vagyonelemről, valamint lényegesen hosszabb – most pedig felmondott – szerződött időszakról volt szó”.

Hirdetés