6 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaJöhet a szélsőjobbos terror

Jöhet a szélsőjobbos terror

 A szélsőjobboldali „szuverén állampolgári” csoportok egyes rendőri szervek szerint az iszlamista terrorral egyenlő, egyes esetekben pedig annál is nagyobb fenyegetést jelentenek az Egyesült Államokban – közölte pénteken híroldalán a CNN televízió az amerikai belbiztonsági minisztérium egy belső hírszerzési értékelését ismertetve.

A tárcának a Szövetségi Nyomozó Irodával (FBI) közösen elkészített, februárban köröztetni kezdett jelentése szerint a kormánynak és a törvényeknek nem engedelmeskedő „szuverén állampolgárok” 2010 óta 24 támadást hajtottak végre az országban. Az irányzathoz tartozók úgy vélik, hogy az egyéni jogaikat korlátozzák egyebek között még a közlekedési szabályok vagy a bírósági ítéletek is.

2012-ben Louisiana államban két rendőr életét veszette egy tűzharcban, amely azért tört ki, mert egy gépkocsit megállítottak a közlekedési szabályok megsértése miatt. Az autóban ülő apa és fia „szuverén állampolgárnak” tekintette magát. 2013-ban egy hasonló nézeteket valló férfi a Los Angeles-i repülőtéren rálőtt a közlekedésbiztonsági hatóság (TSA) három alkalmazottjára, akiknek egyikét halálosan megsebesítette.

Tavaly egy pár két rendőrrel és egy járókelővel végzett egy Las Vegas-i nagyáruháznál.

A belbiztonsági értékelés szerint a „szuverén állampolgárok” támadásaira 2015-ben leginkább hatósági rutinfeladatok elvégzése közben kell számítani, egyebek között gyanúsítottak otthonánál, közlekedési intézkedés közben és kormányhivataloknál. Az erőszak célpontjaivá várhatóan elsősorban a bűnüldöző szervek tagjai válhatnak, akiknek feladatuk a törvény fizikai betartatása.
Egy tavaly a Marylandi Egyetem által elkészíttetett felmérés szerint állami és városi rendőrségek a külföldi iszlamistáknál veszélyesebb terroristaként tartják számon a „szuverén állampolgárokat”, a belföldi milíciákra pedig terrorfenyegetésként tekintenek.

Becslések szerint a „szuverén állampolgárok” mozgalmának mintegy 300 ezer követője lehet az Egyesült Államokban, közülük pedig mintegy 100 ezren tartozhatnak a kemény maghoz. Támogatottságukat részben a nehéz gazdasági körülményeknek köszönhetik. Egyes csoportjaik az országot járva agitálnak egyebek között amellett, hogy a jelzálogadós háztulajdonosok álljanak ellen a lefoglalásnak és ne vegyék figyelembe a bírósági ítéleteket vagy a csődtörvényt.

Az amerikai igazságügyi minisztérium egy, a CNN-nek nyilatkozó illetékese szerint a kormányellenes szélsőségesek esetében a radikalizálódás ellen hasonló eszközökkel lehet fellépni, mint azon fiatalokéban, akik radikális iszlamista csoportok toborzótevékenységének váltak célpontjává.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő