Jól döntött az Európai Tanács

Magyarország egy működő parlamentáris demokrácia, az ország a demokrácia tekintetében nem jár különutat – az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke szerint így összegezhető az Európa Tanács (ET) szerdai határozata, amelyet Németh Zsolt Magyarország jelentős sikerének tart.

Az ET Parlamenti Közgyűlése szerdán Strasbourgban határozattal lezárta a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok magyarországi érvényesüléséről évek óta folytatott “különleges vizsgálatát”, ugyanakkor sürgette, hogy folytassák a párbeszédet Magyarország és az Európa Tanács között számos, még nyitott téma megoldására, ide értve például az egyházak, a média szabadsága, a rasszista és szélsőséges szervezetek, valamint a sarkalatos törvények széles skálája kérdéskörét.

Az Országgyűlés külügyi bizottságát vezető Németh Zsolt pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón azt mondta: az ET kijelentette, hogy Magyarország egy működő parlamentáris demokrácia. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a közelmúltban a német külpolitikai társaság egy alapos jelentésében ugyanerre a következtetésre jutott.

A fideszes országgyűlési képviselő szerint kijelenthető, hogy “Magyarország a demokrácia tekintetében nem jár különutat”, az európai demokrácia sokszínű.

“Magyarország jelentős sikere az ET (…) döntése” – vont mérleget a politikus, modellértékűnek nevezve egyúttal a Magyarország és az Európa Tanács között kialakult együttműködést.

A magyar szocialisták azonban megint Magyarország ellen szavaztak – tette hozzá Németh Zsolt, aki szerint eljött az ideje, hogy “a belpolitikai vitákat a magyarországi választókkal vívjuk meg, és (…) ne fárasszuk a nemzetközi közvéleményt a belpolitikai vitáinkkal”.

A sajtótájékoztatón Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese is felháborítónak nevezte az MSZP magatartását, majd arról beszélt, hogy az ET jelentéstevője öt területet vizsgált. Az igazságszolgáltatás ügyében a jelentéstevő külön üdvözölte a Magyarország által végrehajtott módosításokat – például az Országos Bírósági Hivatal elnöke jogköreinek csökkentését -, az Alkotmánybírósággal kapcsolatban pedig azt állapította meg, hogy továbbra is Európa egyik legerősebb Alkotmánybírósága a magyar – ismertette a kormánypárti politikus.

A Médiatanács jogállásával kapcsolatban továbbra is vannak kritikák, de összességében a média függetlenségét, szabadságát egyértelműen elismerte az ET – közölte Gulyás Gergely.

Egyházügyben elmondta: már a kormány is jelezte, törvénymódosítást készül benyújtani, de az ET azt üdvözölte, hogy a korábbi módosítások után minden vallási közösség jogosult az egyház név használatára.

A választójoggal kapcsolatban az ET egyértelművé tette, hogy a magyar törvény összhangban áll a tanács elveivel – tájékoztatott a Fidesz képviselője.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés