Jól megy az iparnak

J

Az ipar egyre több embernek nyújt kiszámítható, stabil megélhetést, és áprilisban szinte az összes feldolgozóipari ágazat jobban teljesített, az év első négy hónapjában pedig minden régióban bővült az ipar, tehát földrajzilag és szerkezetében is egészséges volt az ipari növekedés – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.

A járműgyártás, illetve a hozzá kapcsolódó beszállítói ágazatok termelése mellett a húsvéti ünnepek hatására az élelmiszeripari eladások is hozzájárultak ahhoz, hogy az ipari termelés áprilisban 10,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit és az előző hónappal összevetve 2,4 százalékkal nőtt – jelentette a második becslés alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az NGM kiemeli: egyre több embernek nyújt kiszámítható, stabil megélhetést az ipar, az idei 2,2 százalékos létszámnövekedés mellett 2014 első négy hónapjában az előző év azonos időszakához képest 6,7 százalékkal nőtt az egy foglalkoztatottra jutó ipari termelés a legalább 5 embernek munkát adó ipari vállalatoknál.

A húzóágazattá váló járműgyártáson kívül a bővüléshez áprilisban a feldolgozóipari ágazatok szinte mindegyike hozzájárult. A statisztika tizenhárom feldolgozóipari alágazatot tart nyilván, ezek közül csupán egyben regisztráltak termeléscsökkenést, a fennmaradó tizenkét alág kibocsátása növekedett az előző év azonos időszakához képest – olvasható a közleményben.

A tárca hangsúlyozza, hogy három év csökkenés után már második hónapja nő az elektronikai ipar termelése Magyarországon. A márciusi 1,6 százalékhoz képest éves alapon áprilisban 7,8 százalékkal bővült az elektronikai ipar, elsősorban az elektromos fogyasztási cikkek gyártásának köszönhetően.

Az élelmiszeripar számottevő, 10,1 százalékos bővülésében szerepet játszott a húsvéti ünnepek hatása is: idén áprilisra, tavaly pedig márciusra esett a húsvét.

A termelés felfutásának hatása meglátszott a kereskedelmi statisztikán is, az ipari export az első négy hónapban 11,4 százalékkal, áprilisban 9,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, melyhez a járműexport 19,1 százalékos növekedéssel járult hozzá. Kifejezetten örvendetes, hogy az elektronikai alág exportja is 5,7 százalékos növekedést tudott felmutatni.

Az év első négy hónapjában Magyarország minden régiójában nőtt az ipari termelés az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb mértékű növekedés ebben az időszakban a Nyugat-Dunántúlon volt (22,5 százalék), ahol elsősorban Győr-Moson-Sopron megye teljesítménye kiemelkedő.

Jók a jövőbeli kilátások is: 2014 áprilisában a megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelése 6,5 százalékkal nőtt, ezen belül az új exportrendelések 4,8 százalékkal, míg az új belföldi rendelések 18,2 százalékkal bővültek. Az összes rendelésállomány 18,4 százalékkal haladta meg az előző év áprilisit – olvasható a közleményben.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés