13 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaJön a nemzeti áram, gáz és távhő

Jön a nemzeti áram, gáz és távhő

A kormány döntött a nemzeti közműszolgáltató felállításáról, amely már 2015-től piaci körülmények között áramot, gázt és távhőt fog szolgáltatni – jelentette be Lázár János Makón az MTI híradása szerint.

A kormány tervei szerint a teljesen állami tulajdonú cég jó árakkal és jó szolgáltatással fogja megverni a jelenlegi piaci szereplőket – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Varga Mihállyal közösen, a Váll-Ker Kft. központi telephelyén tartott vállalkozói fórumán A nemzeti közműszolgáltató működésének célja alapvetően nem a profit elérése lesz, hanem hogy biztonságos és olcsó szolgáltatást nyújtson – hangsúlyozta a politikus.

Az a célunk, hogy a lakosság és a gazdaság számára olcsó áram és gáz álljon rendelkezésre – szögezte le a miniszter, akinek reményei szerint egy év múlva a magyar háztartások egy jelentős része már az állami tulajdonú cégtől vásárolja az áramot és a gázt. Lázár János arról is beszélt, hogy a kormány – minden ellenkező híreszteléssel ellentétben – nem az alapján fog dönteni egy-egy településnek nyújtott fejlesztési forrásokról, hogy milyen pártállású az adott városvezetés. Azt fogják mérlegelni, hogy az adott polgármester és képviselő-testület a helyi vállalkozókkal együttműködve milyen gazdaságfejlesztési programot készített – jelentette ki.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter Makó jelenlegi – a hallgatók között ülő – polgármesteréhez, Buzás Péterhez szólva hangsúlyozta, nem tartja megfelelőnek a szocialista politikus által bemutatott programot, a város fejlődéséhez Farkas Éva – a Fidesz-KDNP jelöltjének – tervei jelenthetnek biztosítékot. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elmondta, az elmúlt években elért eredmények – közöttük az államháztartás rendbetétele, a foglalkoztatási helyzet javítása, az infláció csökkentése – megfelelő „elrugaszkodási pontot” teremtettek ahhoz, hogy a magyar gazdaság tartós növekedési pályára álljon.

A politikus rámutatott, a hitelezést újra kell indítani Magyarországon. A kereskedelmi bankok – elsősorban a külföldi tulajdonban lévő pénzintézetek – nem hajlandók a kis- és középvállalkozói szektorral foglalkozni. Az állami lépések pedig hosszú távon nem képesek kiváltani a kereskedelmi banki tevékenységet. Ezért kiemelt cél, hogy a bankrendszer 50 százaléka vagy hazai tulajdonban kerüljön, vagy legalább a döntéshozatal helyszíne Magyarország legyen.

A nemzetgazdasági miniszter rámutatott: szükség van a szakképzési rendszer teljes átalakítására. Jövő szeptembertől – német mintára – minden területen elindul a duális képzés. A kereskedelmi és iparkamarákkal együttműködve határozzák meg, hogy a magyar gazdaságban milyen képzettségű munkavállalókra van szükség.
Buzás Péter polgármester a fórumhoz hozzászólva ismertette: az elmúlt négy év alatt ezer új munkahely jött létre a városban, ebből négyszázat helyi vállalkozók teremtettek. Az önkormányzat eddig is nyújtott támogatást a foglalkoztatás javításához – 500 ezer forintot munkahelyenként – az ipari parkban letelepedő cégek fejlesztéseihez.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő