Jön, jön, jön a Mecsek Rallye

Három új gyorsasági szakasz, régi-új helyszínen a prológ, rekordszámú nevező – október 13. és 15. között a ralié lesz a főszerep Pécsett és szerte Baranyában. Az 51. Aquaprofit Mecsek Rallye egyik újdonsága, hogy a prológ ismét a Pécs Plazánál várja az érdeklődőket, ráadásul ingyenesen. A versenyzők pedig a klasszikus mecseki pályák mellett új gyorsasági szakaszokon is kipróbálhatják autóikat.

Az elmaradt Budapest Rallye miatt a pilóták körében a szokásosnál is fokozottabb érdeklődésre számot tartó 51. Aquaprofit Mecsek Rallye október 13-án, péntek délután a Széchenyi téri rajtceremóniával indul, ahonnan ezúttal a nemzetközi Historic mezőny vág neki az újabb megmérettetésnek, melynek résztvevői már pénteken négy gyorsasági szakaszt teljesítenek. 16.30-kor a Pécs Plazánál kezdődik az ORB/ORC-sorozat rajtceremóniája, majd 17.00-kor kezdődik a nézők kedvence, a prológ, amelyen valóban testközelből szemrevételezheti bárki kedvencei kanyartechnikáját.

Erről, illetve a futam további előzetes tudnivalóiról szerdán sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők. A versenyt szervező PSN Zrt. vezérigazgatója, Vári Attila bevezetőjében hangsúlyozta, hogy az ország mára legnagyobb és egyik legeredményesebb sportiskoláját működtető PSN Zrt. számára a raliban is fontos az utánpótlás-nevelés, így a pécsi, és a Baranya megyei önkormányzattal együttműködve ezúttal egy feltörekvő tehetség, Szauer Gergő indulását támogatják lehetőségeikhez mérten. De ugyanebbe a sorba illeszkedik, hogy fölvállalták a házigazdaszerepét a rali „előszobájának” is tekinthető MARB és Sprint-kupa sorozat múlt heti, Remeterét – Árpádtető közötti futamának is.

A futam számaira áttérve a pécsi ORB-futam versenyigazgatója, Lovay Miklós elmondta, hogy a Historic mezőny (amely egyébként nem prológozik) 11 gyorsasági szakaszt teljesít (pénteken és szombaton), összesen 144 kilométeren, míg az ORB/ORC mezőny szintén 11 szakaszt, 159 kilométeren, de szombat-vasárnapi felosztásban. Idén három új gyorsasági is színesíti a versenyt, amelyek közül a Gorica – Szágy közti 13 km-es technikás, kanyargós erdei aszfaltgyorsaságit szombaton egyszer teljesíti mindkét mezőny. Emellett így először szerepel a programban a Golgota – Hetvehely és a Máré vára – Pécsvárad táv is.

Utóbbiról hangsúlyozandó, hogy a fokozottan védendő természeti értékek miatt ez a nézők elől elzárt terület, így a szervezők külön kérik, hogy a ralibarátok ne ide induljanak a hétvégén. Vasárnap az orfűi körgyorsasági lesz a sláger a rajongók körében. Itt az első kör Orfű és Abaliget között fut, a másodiknál Orfű tetőn balra kanyarodva Remeterét – Ranga László út felé folytatják a száguldást.

Jelen István, a szervezőbizottság tagja beszámolt róla, hogy eddig a pillanatig 75 ORB-páros (ez új pécsi rekord), és 35 historic-kettős (köztük hét külföldi) adta le a nevezését, továbbá, hogy mivel minden sorozatban nyitott még a bajnoki címek sorsa, izgalmas párharcokra van kilátás az érkező pilóták között. Amelyben természetesen pécsi, baranyai szereplőkért is szoríthatunk. Két egyforma, remekül felkészített Skoda Fabia R5-ös autóval vág neki ugyanis a távnak – ezúttal egymással is nagy csatára készülve – ifj. Ranga László és testvére, Péter, akik a sajtótájékoztatón tippeket is adtak a nézőknek, hogy hová érdemes kilátogatni a hétvégén, e sorban természetesen saját kedvenc pályáik, a Camping – Árpádtető, illetve az orfűi körgyors szerepelt az élen.

Hosszabb kihagyás után itt tér vissza a raliba az a Szauer Gergő, aki tavaly a rali II-ben már számtalanszor igazolta kiemelkedő tehetségét, ám megfelelő támogató híján idén eddig csak a Mecsek Rallye bemelegítésének szánt múlt heti MARB-futamon ülhetett versenyautóban.
(Bővebb információ, időtervek, térképek, versenykiírások: www.mecsekrallye.hu)

51. Aquaprofit Mecsek Rallye
A 2017. évi Historic Európa-bajnokság 8., az Országos Rallye Bajnokság (ORB) 6., és az Országos Rallye Challenge (ORC) 6. futama
A program:
Október 13. péntek

13.00 Rajtceremónia – előfutók és Historic a Széchenyi téri rajtdobogón
13.53 Historic 1. gyorsasági: Camping – Árpádtető
14.36 Historic 2. gyorsasági: Máré vára – Pécsvárad
16.26 Historic 3. gyorsasági: Camping – Árpádtető
17.09 Historic 4. gyorsasági: Máré vára – Pécsvárad
16.32 Rajtceremónia, ORB/ORC a Pécs Plaza parkolójában a rajtdobogón
17.00 Prológ, Pécs Plaza

Október 14. szombat
Historic
08.33 Historic 5. gy.: Trefort-puszta – 6-os út
09.11 Historic 6. gy.: Pécsvárad – Máré vára
11.09 Historic 7. gy.: Golgota – Hetvehely
11.32 Historic 8. gy.: Gorica – Szágy
12.45 Historic 9. gy.: Alsómocsolád – Mecsekpölöske
15.38 Historic 10. gy.: Trefort-puszta – 6-os út
16.16 Historic 11.gy.: Pécsvárad – Máré vára
17.35 Széchenyi téri céldobogó – díjkiosztó a Historic mezőnynek

ORB
10.03 ORB 1. gy.: Trefort-puszta – 6-os út
10.41 ORB 2. gy.: Pécsvárad – Máré vára
12.39 ORB 3. gy.: Golgota – Hetvehely
13.02 ORB 4. gy.: Gorica – Szágy
14.15 ORB 5. gy.: Alsómocsolád – Mecsekpölöske
17.08 ORB 6. gy.: Trefort-puszta – 6-os út
17.46 ORB 7. gy.: Pécsvárad – Máré vára

Október 15. vasárnap
09.58 ORB 8. gy.: Camping – Árpádtető
10.41 ORB 9. gy.: Orfű kör – Ranga László út
12.19 ORB 10. gy.: Camping – Árpádtető
13.02 ORB 11. gy.: Orfű kör – Ranga László út
13.37 ORB/ORC díjkiosztó a Széchenyi téri céldobogón

Sprinttel teszteltek a Mecsek Rallye-n

Napsütés és száraz pálya fogadta a rajthoz álló 66 versenyzőpárost az Új Ház Centrum Léta-Ker-kupa MARB-futamon, amely kitűnő tesztversenynek is kínálkozott az október 13-15. közötti 51. Aquaprofit Mecsek Rallye előtt. Az ORB mezőnyből alig páran használták ki a ragyogó alkalmat, így a licences pilóták csatája kettős Ranga győzelemmel zárult.

Az klasszikus és legendás „ralitanpályát” felváltva, háromszor Árpádtető, kétszer vissza, Remeterét irányába teljesítették a pilóták. Mindjárt az első futamban, az árpádtetői cél előtt történt a nap egyetlen nagyobb és látványos bukása: a Szabó Balázs, Jáger Judit vezette spéci Lada keresztbe csúszott, a partoldal megdobta, így egy telefonpóznát kettétörve a bokrok közt landolt. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a pózna lefékezte a tempót, így nem a mögöttes öles fáknak csapódtak, „csak” a bal első futómű ment gallyra, a hűtő és a Bajor-motor megúszta, és a legfontosabb, hogy senki sem sérült meg.
A MARB-szurkolók a Molnár testvérpár ladás győzelmét tippelték, ám a helyi pálya régi királyainak, a Kaveczki Jenő, Nagy Péter, VW Golf triónak nem akadt ellenfele.
A licencesek közül a figyelem a fél év kihagyás után visszatérő Szauer Gergőre irányult, aki Rácz Lászlóval a jobbján az N csoportos Mitsubishi Lancer EVO 9-essel az első körben megverte a Skoda Fabia R5-tel induló ifj. Ranga Lászlóékat, akik ezután jobban odaléptek a gázpedálnak, így Gergőék végül a 4. helyre érkeztek.

Hirdetés