5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaJön a segítség a görögöknek

Jön a segítség a görögöknek

Görögország nemzetközi hitelezői már márciusban átutalhatják az országnak nyújtott pénzügyi mentőcsomagból megmaradt 7,2 milliárd euró egy részét, feltéve, ha Athén elkezdi bevezetni a szükséges reformokat – közölte Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter és az eurócsoport elnöke.

A The Financial Times brit gazdasági napilapnak adott interjújában egyúttal arra is határozottan felhívta a figyelmet, hogy Görögország április végére „komoly bajba” kerülhet, ha addig nincs előrelépés a reformokról szóló tárgyalásokon.

„Az üzenetem a görögöknek, próbáljanak belekezdeni a reformprogramba már azelőtt, hogy befejeznénk a mentőcsomag újratárgyalását” – mondta a pénzügyminiszter. „A reformprogramnak vannak részei, amelyeknek a megvalósítását már ma el lehet kezdeni. Ha ezt megteszik, akkor valamikor márciusban már talán megtörténhet az első kifizetés. De ehhez haladást kell elérni, nem elég a szándék” – magyarázta Jeroen Dijsselbloem.

Az eurócsoport vezetője szerint, ha két hónap csak beszélgetéssel telik, és nem lesz semmi cselekvés, akkor április végére már komoly problémák lesznek – figyelmeztetett.

Erre a veszélyre a hitelminősítők is felhívták már a figyelmet. A Moody’s Investors Service nemrégiben leminősítési felülvizsgálat alá vette Görögország jelenleg is mélyen spekulatív, „Caa1” szintű hosszú távú államkötvény-osztályzatát, elsősorban azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy erősen bizonytalan a görög kormány és a hivatalos hitelezők által a pénzügyi támogatási program további feltételeiről folytatott tárgyalások kimenetele.

A Moody’s szerint ha a görög kormány a következő néhány hétben nem tud egyezségre jutni a hivatalos hitelezőkkel, az meredeken megnövelné a magánszektor adósságtörlesztési csődjének valószínűségét, és a hivatalos hitelprogram nyújtotta biztosítékok nélkül Görögország számára igen nehézzé válhat már a rövid távú finanszírozási igények kielégítése is, tekintettel a nagyon alacsony likviditási tartalékokra.

A hitelminősítő hangsúlyozta, hogy Görögországnak az idén 16 milliárd euró körüli hosszú futamidejű adósságot kell törlesztenie, emellett gondoskodnia kell 14,6 milliárd eurónyi kincstárjegyállomány megújításáról, és további mintegy 4 milliárd euróra lesz szüksége a hivatalos és a magánszektorbeli hitelezőknek járó kamattörlesztésekhez.

Görögország jelenleg nem tudja finanszírozni tartozásait a nemzetközi hitelpiacról, és valószínűleg csökkenni fognak a kormány adóbevételei is.
Jánisz Varufakisz görög pénzügyminiszter korábban jelezte, hogy gondot okozhat Athénnak az adósságainak törlesztése, beleértve egy 1,5 milliárd eurós törlesztőrészletet, amelynek kifizetése a Nemzetközi Valutaalapnak márciusban válik esedékessé.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő