Újra megnyílik a mauzóleum

A közönség július 19-től látogathatja ismét a félmilliárd forintból felújított Zsolnay Mauzóleumot, amelyet egy nappal korábban Udvardy György megyéspüspök áld meg. A ceremóniát, amelyet a Pécs Tv élőben közvetít, Schmitt Pál köztársasági elnök részvételével tartják meg.

A kétszintes épület felújítását 2008-ban kezdték el, s a kivitelező szerint a mauzóleumot és környékét szinte teljesen újjá kellett építeni. A vandálok ugyanis az utóbbi években, évtizedekben a környezetet szinte a földig lerombolták, a kerítést és a kerámia szobrokat széthordták, és darabokra törték a szarkofágot is.

A beruházásnak köszönhetően a kör alakú kápolna most pontosan úgy néz ki, ahogyan 1913-ban Zsolnay Miklós megépíttette. A felújított mauzóleumot július 18-án áldja meg Udvardy György megyés püspök. A ceremónia zártkörű lesz, csak a Zsolnay család tagjai vesznek rajta részt.

Az ünnepség után már a pécsiek, és a turisták számára is látogatható lesz a mauzóleum. Mivel a kápolna csupán nyolc és fél méter átmérőjű, ezért egyszerre maximum 50 ember fér be az épületbe. Komor István a Zsolnay Kulturális Negyed üzemeltetési igazgatója azt mondta, a megnyitó után közvetlenül előre egyeztetett időpontokban, és óránként vezetett csoportokban lehet majd megtekinteni, belépőjegy ellenében az emlékhelyet.

Nézze meg a Pécs TV híradását! KLIKK IDE!

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés