10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaKálvária domb: ősszel indul a munka

Kálvária domb: ősszel indul a munka

Szeptemberben megkezdődhet a hányatott sorsú Kálvária domb felújítása, s a pécsi vérkeringésbe való visszaemelése – egy szerdai bizottsági ülésen várható döntést követően. A harmincmilliós munka azután indulhat meg, ha minden jogi akadály elhárult az egyik építőipari cég kezdeményezése elől.

Mint arról korábban többször is beszámolt lapunk, a Duna-Dráva Cement Kft. segítségével ismét élővé tennék Pécs eme elfeledett szegletét. Az erről szóló megállapodást már több mint egy évvel ezelőtt írta alá a polgármester és a társaság képviselője a városházán, ám a kivitelezésre csak most szeptemberben kerülhet sor. Ennek oka, hogy több zöldszervezet is aggályosnak tartotta a beruházást.

A közelmúltban azonban minden jogi akadály elhárult a beruházás elől, hiszen a hatóságok jogerős építési engedélyt adtak ki a város egyik kincsének számító domb rendbetételére. Mint az a témával foglalkozó bizottsági előterjesztésből kiderül, a felajánló, s munkákat megfinanszírozó Duna-Dráva Cement Kft. a Kálvária domb rendbetételét az engedélyezési eljárás elhúzódása ellenére is meg kívánja valósítani, így a pénzt a továbbiakban is biztosítja. A szerződés értelmében Pécset semmilyen anyagi kötelezettség nem terheli, közpénz felhasználására nem kerül sor. Az együttműködési megállapodás módosítását követően, jogerős fakivágási engedély birtokában a beruházás várhatóan szeptemberben indul meg, és az előzetes becslések szerint októberben be is fejeződik.

A tervek szerint a tizenöt éve helyi természetvédelmi területté nyilvánított dombon a cég harmincmillió forintból területrendezési és parkosítási feladatokat végezne egyébként el, hogy Pécs ezzel is egy újabb közösségi térrel gazdagodhasson. A munkák során sétaútvonalat alakítanának ki, megoldanák a mára elfeledett északi bejárat rendezését, s a dombon lévő, izgalmas kilátást nyújtó ponton padokat, pihenőelemeket helyeznek el. A cél, hogy a domb kulturális programhelyszínként is funkcionálhasson.

Az ügy előzménye, hogy mintegy három évvel ezelőtt civil kezdeményezésre már elindult a környék rendbetétele. Akkor önkéntesek tisztították meg a dombot, rendezték a környezetet. Egyebekre, így fejlesztésre azonban nem jutott akkor forrás. Az ötlet azonban arra jó volt, hogy komolyan foglalkozzanak a kérdéskörrel a városházán.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő