Kamerát rejtett a múzeumi vécébe a pécsi kukkoló karbantartó

A Pécsi Járási Ügyészség tiltott adatszerzés bűntette miatt emelt vádat egy pécsi férfi ellen, aki titokban fotókat készített munkahelyének mellékhelyiségében egy
múzeumlátogatóról.

A vádirat szerint a férfi egy baranyai múzeumban karbantartóként, illetve jegyszedőként dolgozott. (Ennek kapcsán a Janus Pannonius Múzeum közleményben jelezte, az esethez sehogyan sem, helyszínként és személyi vonatkozásban sincs köze.)

2020 augusztusában a férfi felajánlotta az egyik látogatónak és gyermekének, hogy a személyzeti mosdót használhatják, ami a közönség elől el van zárva.

A sértett a felajánlást elfogadta, azonban mielőtt használta volna a vécét, a férfi a vécécsésze mellett lévő polcon a tisztítószeres kellékek közé rakott egy fényképezőgépet, amit videóüzemmódra állított – áll a vádiratban.

Ezt követően a fényképezőgép folyamatos képfelvételt készített és rögzített a toalettet használó sértettről.

A látogató azonban észrevette a fényképezőgépet, magához vette, majd értesítette a rendőrséget.

Az elkövető cselekménye a tiltott adatszerzés bűntettének a megállapítására alkalmas – zárul a vádirat.

Kiemelt képünk illusztráció.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés