10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaKannabisz kiskertre leltek

Kannabisz kiskertre leltek

Három helyszínen megtartott házkutatás nem várt fordulatot hozott a siklósi rendőrök számára, amikor az egyik ház átvizsgálásakor a melléképületben 15 tő kannabisz növényt találtak.- adta hírül a Police.hu

Egy korábban, Palkonya községben történt betöréses lopás miatt indított nyomozás során a betörésből származó tárgyakat keresték a Siklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói három helyi férfinél 2014. augusztus 4-én a késő délutáni órákban. Az azonos időpontban három helyszínen megtartott házkutatás nem várt fordulatot hozott, amikor az egyik ház átvizsgálásakor a melléképületben 15 tő kannabisz növényt találtak.

Ezt követően a rendőrök a házkutatáskor a másik két ingatlanban is fokozott figyelemmel jártak el, melynek eredményeképpen ezeken a helyeken is több élő kannabisz növényt, valamint szárított egyedet találtak.

A 19, 33 és 44 éves férfiak gyanúsítotti kihallgatásukon a kábítószer birtoklás vétségét elismerték, állításuk szerint a növényeket saját részre termesztették, mivel rendszeres fogyasztók.

A mintegy 90 tő élő, és 11 tő szárított növényegyedet, valamint a közel 100 gramm kábítószergyanús növényi származékot a nyomozók lefoglalták. A három férfi ellen indított nyomozást – szakértő bevonásával – a Siklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő