8 C
Pécs
kedd, április 23, 2024
KezdőlapElmondomKarácsonyi gondolatok a Támasz szakmai vezetőjétől

Karácsonyi gondolatok a Támasz szakmai vezetőjétől

Hajdu Krisztián, a hajléktalanok ellátását végző alapítvány egyik vezetője osztja meg olvasóinkkal karácsonyi gondolatait. Levelét teljes terjedelmében közöljük.

„Karácsonyi gondolatok!

„Hol a boldogság mostanában? / Barátságos meleg szobában.” – írja Petőfi Sándor a Téli világ című versében. Ki ne érezte volna már a költő által megfogalmazott boldogságot, amikor áthűlve, átfázva bemegy egy meleg lakásba. Mert melegre szüksége van az embernek. Nem csak a külső melegre, amit a fűtőtestek bocsátanak ki magukból, hanem a belső melegre is. A belső meleg a szeretet melege. Szokták mondani, hogy egy fatüzelésű kályha más típusú meleget ad, mint egy gázkonvektor. Így a különböző mélységű emberi kapcsolataink, és az ezekből táplálkozó emlékeink is más-más meleget közvetítenek felénk. Van, ami teljesen átfűt minket (mondjuk a szerelem élményének melege), és van, ami csak kicsit átmelegíti az embert. Ez a meleg az, amitől az ember nem fázik, az otthonunkban, a tárgyainkban, a kapcsolatainkban ez a meleg rezonál benne.

Érdekes, hogy a hajléktalan emberek általában azokban a városrészekben, utcákban vernek tanyát, ahol előtte éltek, vagy valami emlék fűzi őket oda. Talán ott „fűti” őket egy „normális” élet emlékének a melege, mert szekrényük, foto-albumuk már nincs, ahol ezeket az emlékeket tárgyiasulva tárolhatják. Sokszor kérdezik tőlem, hogy a hajléktalanok miért nem mennek be az éjjeli menedékhelyekre, hiszen ott meleg van, az utcán pedig hideg. Talán azért, mert az a meleg, ami egy éjjeli menedékhelyen van, nem az a meleg, amire annak az embernek szüksége van. (Ez persze nem szakmai válasz.) És talán ilyenkor Karácsonykor az éjjeli menedékhely melege, és egy kedves karácsony emlékének melege között még fájóbb a különbség.

Egy volt hajléktalan azt mesélte nekem, hogy egy régi télen beköltözött egy kisvárosban egy bérház lépcsőházába. Nappal sétálgatott a városban céltalanul, a lépcsőházba pedig csak éjszaka ment be, amikor már az ablakok sötétek voltak, nehogy valaki észrevegye, hogy ott alszik az alagsorban. Már több napja ott éjszakázott, amikor egyik éjszaka felkeltette valaki. Csak egy tányér kocsonyát hozott le neki, mert főzött magának, és abból jut neki is, egye meg, amikor jól esik, a tányért hagyja itt, majd reggel lejön érte. Nem sokkal később valaki egy takarót hozott le neki, valaki egy meleg teát, egy cipőt, kabátot. Azt mesélte nekem, hogy nézte ezeket az „adományokat”, elsírta magát, otthagyott mindent érintetlenül, eljött abból a lépcsőházból, sőt abból a városból is, és soha többé nem ment oda vissza. Akkor elhatározta, hogy nem lesz tovább hajléktalan. Azt mondta, ha akkor elzavarják, megverik, belé rúgnak, talán még ma is ott van – hajléktalanként. Ez sokszor eszembe szokott jutni, amikor elkeseredve olvasom a hajléktalanokkal foglalkozó cikkekhez fűzött névtelen kommenteket. „Mind ki kellene irtani…”- a többit nem idézem. A szeretet épít, a gyűlölség rombol, mindent, engem, gyűlölőt vagy szeretőt is.

Karácsony szent ideje van! A Megváltó megszületésének emléknapja! Amikor az emberek elfelejtik a szeretet melegségének törvényét, és helyette silányabb és kuszább törvényeket, szabályokat, előírásokat alkotnak, akkor az Isten eljön, megszületik, hogy megtanítson minket újra szeretni, mert ez az élet záloga, mert Isten a szeretet, és ez a meleg mindig árad felénk. Ezért nem szabad, hogy a szeretetlenség érzése úrrá legyen rajtunk, talán csak az antennáink nincsenek jól beállítva. És ezért kell minden évben megemlékezni Jézus megszületéséről, hogy ezt el ne felejtsük. És –talán- ezért adunk ajándékot egymásnak – mert az Isten is megajándékozott minket! És azért nem az értékét nézzük az ajándéknak, mert az Isten sem az értékünket nézi! Csak egy fontos ebben a nagy cserebere akcióban, a szeretet melege. Karácsony éjszakáján Isten meggyújtja a valódi szeretet tüzét, mert sokat fázunk és fagyoskodunk, sokat van hideg ebben a világban. És mert nehezen terjed át ez a „tűz-meleg” emberről-emberre, hogy soha többé ki ne hamvadjon, Húsvét által gondoskodik a soha el nem égő áldozatról, hogy az idők végéig táplálva legyen. Ez az Isten „Lélek-programja”, ahová csupa érdemtelen ember lett beválogatva.

Mert az első karácsony óta a szegények, bűnösök, megvetettek Isten választott népe. Mert a megroppant nádszálat nem töri össze, és a kialvó mécsbelet nem oltja el. Megszületik a hatalmas Isten, icipici sírós csecsemőnek, kiszolgáltatva, az Isten, akinek minden a hatalmában áll, szegényen, sanyarú körülmények között, üldöztetve jön el közénk. Az utolsó napjaiban levő várandós Mária és férje, József elindulnak, hogy eleget tegyenek a császár parancsának, hogy eleget tegyenek a népszámlálás előírásának, ott kell mindenkit összeírni, ahonnan származik. Ma ezt úgy mondanánk, ahol a bejelentett állandó lakcíme van. Elindulnak hát, és talán észre sem veszik, hogy az útjukat egy csillag követi. Csak elindulnak egyszerűen, szegényen, egy utolsó napjaiban levő várandós asszonnyal, szamárháton, gyalog, ki tudja. Talán bosszankodik is József, hogy pont most, de a törvény, az törvény, hát mennek. Nem érnek el Jeruzsálembe, csak egy közeli városba, Betlehembe, mert az asszonyra rátörnek a szülési fájdalmak. Nincs hajlékuk, ahová behúzódhatnak, hajléktalanok. Bekopogtatnak hát házakba, szállást kérni, nem kapnak. Ebben a városban talán rossz a közbiztonság, talán mostanában sokan bekopogtattak mindenféle indokkal, aztán másnap leléptek a család értékeivel. Talán törvény, vagy rendelet tiltja, hogy idegeneket befogadjanak. Az ember van a szombatért! Szállást keres a szent család, mert a közterületet nem lehet mindenféle nem rendeltetésszerű célokra felhasználni, főleg szülésre nem. Egy istállóban, barlangban kapnak csak helyet, ott születik meg az Isten, nem túl kényelemes és higiénés körülmények között, de szeretetben, akarva és elfogadva.

Az Isten fia, Jézus, szegény emberek gyermekeként, szegény emberként születik meg, mert a szegények sok-sok tehertől menetesek, főleg akik lélekben is szegények (mert övék a mennyek országa), vagyis akik a gazdaság, jómód, kényelem utáni vágyukat is kezelni tudják. Sokszor nézem ezeket a mai szegény embereket, a hajléktalanokat – irigykedve. Mennyi nyűggel, bajjal nem számolnak, amivel én igen, mennyi mindenre nem vágynak, amire én igen, mennyi megaláztatást elviselnek, amit én nem. Ők Isten szeretetének kiválasztottjai és eszközei, és sokszor ők az én türelmem és szeretetem megpróbálói. Uram mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy ruhátlannak, hogy felruháztunk volna (nem megruháztunk!)? Amit a legkisebbel tesztek, azt velem teszitek, mondja Jézus. A legkisebb a legelesettebb, a legkisebb mindenben kisebb nálam, talán alacsonyabb iskolai végzettségű, talán kevesebb közjót tesz, mint én, alacsonyabb a jövedelme, talán részegesebb, talán koszosabb, idegesítőbb, félelemkeltőbb. Talán bűnösebb, mint én, de lehet, hogy nem! Isten ezeknek az embereknek a sorsában osztozva, ezekért az emberekért születik meg Karácsonykor. Engem erre emlékeztetnek, amikor az utcákon látom őket, meg arra, hogy hálás legyek, azért amim van, ne elégedetlen. Szeretném, ha nem lennének az utcán, hanem melegbe lennének, de tudom, hogy csak a szeretet melege, ami igazán segíthet rajtuk.

Mert Isten a törvénnyel szembe a szeretet állítja, a szombat van az emberért. Amikor Pilátustól a tömeg a megvert, véres, megalázott Jézus keresztre feszítését kéri, akkor is ezt kiáltozza: „Nekünk törvényünk van és e törvény szerint meg kell halnia, …” Isten törvénye az életről szól, nem a halálról. Mit adhatunk másoknak ajándékba karácsonyra? Csak a szeretet, ha ez nincs a gondolatainkban, a szavainkban, az ajándékainkban, akkor semmit sem adunk, legyen az bármilyen drága.

Ilyenkor karácsony idején, és szerencsére az év többi részében is sokan adnak – szeretettel teljes – adományokat embereknek, szervezeteknek. Nem csilingeltetve maguk előtt, csak csöndben, mert tudják, aki adja, az kapja is. Köszönet nekik és hála!

Szállást keres a szent család, és hozzánk is bekopognak majd, hogy a szeretet örömhírét nekünk ajándékozzák, fogadjuk el!
Ezekkel a gondolatokkal kívánok mindenkinek áldott, szeretetben gazdag Karácsonyt!”

Hajdu Krisztián, a TÁMASZ Alapítvány Szakmai vezetője

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő