Karlovy Varyban a Pécsen forgatott film

Az Utóélet nyitotta a 49. Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál East of the West szekcióját, versenyfilmként, mely egyben a világpremier is volt. Zomborácz Virág első nagyjátékfilmjét mind a közönség, mind a kritikusok egyöntetűen dicsérték, humora a helyszíni beszámolók szerint univerzális, mely “minden nemzetre hatott”.

A film koprodukciós partnere a Dél-Dunántúli Filmalap volt, az Utóélet jeleneteinek jelentős része pécsi helyszíneken forgott, melyben helyi színészek, amatőrök, statiszták és vállalkozások is közreműködtek. Az Utóélet középpontjában egy apa-fiú kapcsolat áll, amely rendhagyó módon az apa halála után bontakozik ki.

Így készül az Utóélet

Főhőse egy huszonéves, szorongásos fiú, akiből szinte minden esemény vagy tevékenység nagyfokú aggodalmat vált ki. Képtelen megfelelni apja, egy lelkész elvárásának, hogy aktív, kezdeményező, bátor fiatalember legyen, és a sorozatos kudarcok csak tovább mélyítik frusztrációját. Amikor a lelkész váratlanul szívrohamot kap és meghal, fia szinte megkönnyebbül, csakhogy a halotti toron ismét látja (és csak ő látja) az apját, ezúttal már szellemként a gyászolók között. A lelkész szelleme öntudatlanul kísérti a fiút, aki kétségbeesésében segítséget kér egy spiritiszta autószerelőtől. Útmutatásait követve hozzálát, hogy felszabadítsa a kísértetet – ugyanis ez az egyetlen módja annak, hogy megszabaduljon tőle.

A főszerepeket a fiatal Kristóf Marci és a lelkészt alakító Gálffi László játszotta. Az Utóéletben emellett olyan nagyszerű művészek szerepeltek, mint Csákányi Eszter, Anger Zsolt, Gyabronka József, Kovács Zsolt és Petrik Andrea. A film operatőre a nemzetközileg jegyzett Pohárnok Gergely volt. Az Utóélet producere Pusztai Ferenc volt, akinek eddig többek közt olyan filmeket köszönhetünk, mint a Friss levegő, A nyomozó vagy a Pál Adrienn.

2013. február-márciusában a stáb Pécsett és környékén vette fel a film jeleneteinek jelentős részét. A baranyai forgatási helyszínek közt volt Görcsöny, Baksa, Drávapiski, Egyházasharaszti és Mohács. Pécsett az Utóélet készítői több mint egy hetet töltöttek a volt Ifjúsági Házban, itt egy betlehemi jelenetet és az azzal kapcsolatos bonyodalmakat rögzítették. A filmben közel kétszáz pécsi polgár is közreműködött statisztaként, melyből 17 gyerekszereplőt külön ki kell emelni. A főszereplők közt is találunk pécsieket: Kristóf Marci (Mózes) húgát (Ramónát) az akkor tíz éves Hang Lili Rozina, a főszereplő anyját (Terézt) pedig Kinczli Krisztina alakította. A kishúgot játszó Lili július 5-én ott is volt a cseh fesztiválvárosban tartott világpremieren.

Az Utóélet logisztikai, technikai hátterének biztosítása érdekében számos pécsi vállalkozás működött közre a Dél-Dunántúli Filmalap koordinációjával, mely a filmnek koprodukciós partnere is volt. A film sikeréért közel félszáz baranyai cég illetve egyéni vállalkozó dolgozott, azt támogatta a pécsi és a mohácsi önkormányzat is.

Az Utóélet magyarországi bemutatója 2014. október 30-án lesz.

Hirdetés