13 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaKarmesterek mérik össze tudásukat Pécsett

Karmesterek mérik össze tudásukat Pécsett

Solti György nevét viselő nemzetközi karmesterversenyt rendez a Filharmónia Magyarország októbertől decemberig, a megmérettetésre május 1-jéig jelentkezhetnek az 1979. január 1. után született karnagyok.

A versenyre eddig 26 országból több mint százan jelentkeztek – mondta Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a rendezvény keddi budapesti sajtótájékoztatóján. A kormány 160 millió forinttal támogatja a versenyt, amelynek hívóereje a vártnál is erősebb – tette hozzá.

A Kodály Központban lesz a verseny döntője

Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy a versenyzők végig nagyzenekart vezényelhetnek, az első és a második fordulóban a Magyar Állami Operaház zenekarát és a Győri Filharmonikus Zenekart, a döntőben pedig a Pannon Filharmonikusokat.
Az eseménynek az Erkel Színház és a pécsi Kodály Központ ad otthont, a döntő lesz Pécsett, a fordulókat közvetítik a televízióban, összesen kilenc alkalommal.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő