5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaBelföldKásler Miklós emberi erőforrás- és mátyásügyi miniszter lemondását követelték a Hősök terén

Kásler Miklós emberi erőforrás- és mátyásügyi miniszter lemondását követelték a Hősök terén

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara naggyűlést hirdetett szombat délelőttre a Hősök terére. Az eseményre szólító felhívás szerint „az egészségügyi szakdolgozók által nyújtott szakmai tevékenység szolgálat, ami azonban nem jelenthet szolgaságot”.

Az érintettek az új szolgálati jogviszony miatt is tüntetnek, az ugyanis az ápolókra terheket rótt, a mellettük dolgozó orvosok viszont béremeléshez jutottak. Az ápolók és a szakdolgozók viszont nem kaptak jelentős béremelést, így tovább nőtt az orvosok és a velük dolgozó ápolók közötti bérszakadék – írja a 24.hu.

A naggyűlésre meghívták Pintér Sándor belügy- és Kásler Miklós emberi erőforrás- és mátyásügyi minisztert is. Egyikőjük sem jelent meg, de mindketten levelet küldtek, amelyet felolvastak a demonstrálóknak. A két miniszter nevét óriási füttykoncert fogadta, majd a tömeg Kásler Miklós neve elhangzása után skandálni kezdte, hogy „Mondjon le!”

Tippünk szerint nem fog lemondani.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő