Keczer-per: tizenkilenc tanút várnak

Újabb tizenkilenc tanú meghallgatására tett indítványt a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolt, Pécsi Közlekedési Zrt. volt vezérigazgatója, Keczer László ügyvédje a Baranya Megyei Bíróságon a buszok eladása kapcsán folyó perben.

hirdetés

A tárgyalásra beidézett, az ügy kulcsfigurájának tartott, a tanúvallomásokban többször is megemlített, sokak szerint a PK Zrt. körüli korábbi ügyleteket irányító, rejtőzködő milliárdos, Rehus Ernő nem jelent meg a tárgyaláson. Ügyvédje levélben tájékoztatta a bíróságot arról, hogy külföldön, ismeretlen helyen tartózkodik Rehus.

A tárgyalási napon így a bíróság és a nyomozóhatóság által kirendelt igazságügyi szakértők véleményét, valamint a védő által felkért szakértő megállapításait ütköztették. Az igazságügyi szakértők kitartottak azon álláspontjuk mellett, hogy a PK Zrt. buszainak a PK Busrent Kft.-nek történő 2009-es eladásával közel 2,7 milliárdos vagyoni hátránya keletkezett a közlekedési vállalatnak, s ezt a hátrányt még tovább növelheti az eladások miatt az adóhatóság által megállapított bírság, valamint kötelezettség.

A védő által felkért szakember azt mondta, hogy annak idején a PK Busrent Kft.-nek a Pécsi Közlekedési Zrt. által kifizetett több mint kétmilliárd forint az új buszok beszerzését szolgálta. Ezzel szemben a kirendelt szakértők azt mondták, hogy azt a PK buszainak megvásárlására kapta a Busrent, s nem is előlegként szerepeltették a könyvekben, ráadásul előleget a buszokat tényleges szállítónak lehetett volna fizetni.

Elismerték ugyanakkor, hogy a 2005 és 2008 közötti időszakra vonatkozóan az önkormányzat közel egymilliárd forintot nem utalt át a PK Zrt. számlájára a közszolgáltatási szerződésben foglaltakhoz képest, s a Mecsekbusz Kft.-nek a közlekedési zrt.-ben történt egymilliárdos tőkeemelése, és 562 milliós részvényvásárlása javított a társaság pénzügyi helyzetén.

A védelem megjegyezte, hogy a buszok eladása előtt Keczer tájékoztatta a PK Zrt. közgyűlését – így a tulajdonos Pécs Holding Zrt. vezérigazgatóját is – a kiszervezésről, ezért az önkormányzatot a holding vezetőjének kellett volna értesítenie.

A védelem által kért szakértő számításai szerint nemhogy bukott, hanem 49 millió forintot nyert is az üzleten a közlekedési vállalat.

Megjegyezendő, hogy a Zala Megyei Bíróságon az ügylet semmissé nyilvánítását, a buszok tulajdonjogának visszaadását kéri polgári peres eljárás keretében a Baranya Megyei Főügyészség. Az ügyben most szerdán tartanak újabb tárgyalást. Az ügyészség szerint ugyanis a szerződések jó erkölcsbe ütköztek, mert az áttételesen önkormányzati tulajdonban lévő PK Zrt. az alapvető működéséhez szükséges vagyontárgyakat úgy adta el a PK Busrent Kft.-nek, hogy az általa visszabérelt 155 autóbusz egyéves bérleti díja – azaz 2,697 milliárd forint – meghaladta a teljes vételárat, a 2,614 milliárdot.

A keddi pécsi tárgyaláson végezetül Keczer László ügyvédje kérte a bíróságtól Barna Bélának, a Pécs Holding Zrt. vezérigazgatójának, Megay Miklósnak, a Mecsekbusz Kft. ügyvezetőjének és Árki Sándornak, a PK Zrt. jelenlegi vezérigazgatójának a meghallgatását is. Mellettük még tizenhat olyan, buszgyártással foglalkozó cégnél dolgozókat szeretne hallani a védelem, akikkel egykor Keczer László tárgyalt az új buszok beszerzését illetően. Mindezek mellet Keczer ügyvédje a Baranya Megyei Bíróság kizárását is kérte. Erről azonban még nem döntött a Legfelsőbb Bíróság, ezért a megyei bíróság sem tudott dönteni többi kérdésben.

Mint ismert, a vádirat szerint Keczer László, a Pécsi Közlekedési Zrt. vezérigazgatója 2009. január 1-jén adásvételi szerződést kötött a járműkölcsönző PK Busrent Kft.-vel az autóbuszok adásvételéről. A vádlott a szerződés során megszegte a PK. Zrt. alapszabályában foglaltakat azzal, hogy elvonta a közgyűlés hatáskörét, és mint vezérigazgató, felhatalmazás nélkül kötötte meg az adásvételi szerződést. Megszegte azt az elvet, hogy a szolgáltatásnak és az ellenszolgáltatásnak arányosnak kell lennie – áll a vádiratban. A tárgyalás januárban folytatódik.