Kedden is az esőé a főszerep

A Dunántúlon borult idő várható ismétlődő esővel, záporral, a Dunántúl keleti felén egy-egy zivatarral. Délnyugaton ismét jelentős mennyiségű csapadék valószínű.

A Dunától keletre a többnyire rövid napos időszakok mellett gyakran lesz erősen felhős az ég, főként délután, este számíthatunk – akár ismétlődő jelleggel is – záporra, helyenként zivatarra, északkeleten egy-egy hevesebb zivatar is kialakulhat.

Az északnyugati szél kedden egyre nagyobb területen megerősödik, nyugaton időnként viharossá is fokozódik. Zivatarok környezetében is lehet átmeneti szélerősödés. Hajnalban főként az Alföldön foltokban köd, illetve rétegfelhőzet képződhet.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 15 fok között alakul.

A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 16 és 22 fok között valószínű.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés