6 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapHírzónaBelföldKemény éjszakára készül az OMSZ

Kemény éjszakára készül az OMSZ

Megerősített szolgálatot tartanak a mentők szilveszterkor – mondta Golopencza Pál szolgálatvezető főorvos kedden Budapesten.

Az Országos Mentőszolgálat hagyományos szilveszternapi sajtótájékoztatóján Golopencza Pál elmondta: országosan 500-nál is több mentőautó lesz szolgálatban, ezt éjjel 21 kocsival erősítik meg. Ezen felül a mentésirányítást is megerősítik – tette hozzá.

A főorvos felhívta a figyelmet a szilveszteri veszélyekre, kiemelten a pirotechnikai eszközök használatával és az alkoholfogyasztással összefüggésben. Kiemelte azt is, hogy éjjel 0 Celsius-fok körüli hőmérséklet várható. Ilyenkor nő a kihűlés veszélye, főként azok esetében, akik jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztottak.

Azt is hozzátette, hogy a közlekedés szabályai szilveszterkor sem változnak, így aki alkoholt fogyasztott, az semmiképpen se üljön volán mögé.

Golopencza Pál arra is figyelmeztetett, hogy mindenki csak hivatalosan megvásárolható pirotechnikai eszközt használjon.
Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője hozzátette: a pirotechnikai eszközök is okozhatnak balesetet, ha azokat nem előírás szerint használják. A petárdázás pedig minden esetben tilos – közölte.

A szóvivő azt mondta: tavaly kilenc, pirotechnikai balesethez riasztották a mentőket. Ez a szám pedig most sem lesz nulla, mert múlt vasárnap egy 13 éves fiú könnyű sérüléseket szenvedett pirotechnikai eszköz miatt.

Győrfi Pál közölte: a szilveszter az egyik legnagyobb erőpróbája a mentőknek. Éjfél és hajnali 4 óra között annyi hívást kapnak, mint máskor 24 óra alatt sem – hangsúlyozta.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő