Kemény megszorítások várnak a pécsiekre az LMP szerint

Számos témát érintett Keresztes László Lóránt, az LMP országgyűlési képviselője és Kóbor József, a párt pécsi önkormányzati képviselője csütörtöki sajtótájékoztatójukon. Szó esett a kormány megszorításairól és a várható intézkedésekről, de olyan helyi ügyekről is beszéltek, mint a költségvetés átcsoportosítása, vagy a Pétáv osztalékfizetési ügye.

– Komoly kormányzati megszorítások következnek, amik már nem csak az önkormányzatot, a pécsi egyetemet is érintik majd – kezdte Keresztes.

– A kormány eddig a vírus elleni védelmi intézkedésekre hivatkozva brutális megszorításokról döntött. Így vont el pénzt az önkormányzatoktól és így hozott létre egy gazdasági alapot. Ennek a megalapozottságát viszont felülírja, hogy nemrég több mint 80 milliárd forintot ebből az alapból átcsoportosítottak a Budapest-Belgrád vasúti projektre, ami abszolút nem igazolható jelenleg a megtérülés szempontjából. Ez a szám körülbelül 125 ezer új munkahely megteremtését jelentené, ezt áldozzák fel a projektre – így a politikus.

Elmondta, az országgyűlés elé került egy olyan törvényjavaslat is, ami tartalmazza azt a korábbi kormányzati ígéretet, hogy törvény útján határozzák meg, hogy minden önkormányzatnak az iparűzési adó bevételéből először a helyi közösségi közlekedést kell finanszíroznia. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy az állam magára hagyja az önkormányzatokat, jelenleg alig van olyan önkormányzat, ami képes arra, hogy egyedül, állami támogatás nélkül fenntartsa a közösségi közlekedését. Ez a pécsieket fogja rendkívül súlyosan érinteni.

– Az is a helyiekre lesz a legnagyobb hatással, hogy az állam 1,9 milliárd forintot tervez elvonni a Pécsi Tudományegyetemtől, de számos más vidéki felsőoktatási intézménynél hasonló megszorítások várhatóak. Várhatóan valamennyi karon leépítésekre lesz szükség, azt pedig tudjuk, hogy az egyetem Pécsen gyakorlatilag egy „város a városban”, a legnagyobb munkáltató. Mindez úgy fog történni, hogy valójában teljesen indokolatlan.

Így Keresztes konzultációt kezdeményez az egyetem rektorával, a pécsi közgyűléssel és az egyes frakciókkal, a polgármesterrel. Ahogy fogalmazott, muszáj a polgárokkal együtt közösen fellépni a megszorítások ellen.

– A kormánynak az a törvényjavaslata szintén botrányt okozott, ami a különleges gazdasági övezetek létrehozásának lehetőségéről szól. Így az állam rendelet útján különféle beruházásokat vehet el az egyes településektől és adhatja át azokat a mindenhol fideszes vezetésű megyei önkormányzatoknak. Ha egy pécsi, Pécset érintő beruházást megkap Baranya Megyei Önkormányzat, olyanok dönthetnek annak a sorsáról, akikre a pécsi polgárok nem is szavazhattak – mondta a képviselő.

Kóbor József és Keresztes László Lóránt

Kóbor József is a gazdasági övezetek létrehozásának javaslatáról beszélt, ezzel kapcsolatban elmondta, az Európai Régiók Bizottságának tagjaként több más tagtársával együtt egy közös levelet fogalmaztak meg a bizottság elnökének. Schwarz-Kiefer Patrikkal (Jobbik), Tüttő Katával (MSZP) és Horváth Jácinttal (DK) közösen emelik fel szavukat a szubszidiaritás elvének megsértése miatt.

A pécsi költségvetésről is szólt az LMP-s politikus.

– A válsághelyzet kezdetéig volt egy elfogadott költségvetésünk, ami abban az esetben volt csak tartható, ha a városvezetés meg tud állapodni a kormánnyal, a feléjük fennálló adósság visszafizetésének átütemezéséről. Körülbelül 2,5 milliárd forint az, amit idén a város vissza tudna fizetni – mondta Kóbor.

Kóbor elmondta, a legutóbbi konzultáción a polgármester egy költségvetési átcsoportosítás koncepcióját terjesztette elő. Az elvégzett kalkulációk szerint a városi cégek várható veszteségei és a gépjárműadó kieséséből származtatható veszteségek mintegy 3 milliárd forintot tesznek ki – ebből 2,5 a cégek vesztesége.

– Ez a 2,5 milliárdos veszteség körülbelül annyi, mint amennyit a kormány felé be kellene fizetni év végéig. Így egy nullszaldós állapot állhatna elő, és reménykedhetünk, hogy az állam nem hajtja be ezt az összeget 2020-ban.

– Az átcsoportosítás másik része egy veszélyhelyzeti alap létrehozását jelentette, sajnos ez rengeteg beruházás felfüggesztését jelenti, ugyanakkor forrása kisebb támogatásoknak, mint albérleti támogatások, szociális segélyek. Ezek kis összegű kifizetések, nagy adminisztrációval. Ha elkésve is történtek, összességében üdvözöljük ezeket az intézkedéseket – nyilatkozta.

A politikus szerint az nagy kérdés, hogy a gazdasági károk milyenek lesznek, de minden valószínűség szerint az első kalkulációk még növekedni fognak.

(A költségvetés átcsoportosításának részleteiről ITT ÍRTUNK.)

Kóbor beszélt még a vitáról is, ami a Pétáv osztalékfizetése körül robbant ki.

– Jelenleg egy nagyon alacsony színvonalú vita zajlik a városvezető koalíció és a fideszes ellenzék között, amiből hiányoznak az építő jellegű kritikák, csak a vagdalkozásról szól. A mi véleményünk az, hogy ha egy kommunális vállalat osztalékot tud fizetni, illetve ha nyeresége van, azt vissza kell forgatnia a működésébe. A Fidesz úgy tesz, mintha ez egy alkalmi lépés lenne és nem kellene kivenni. Amit pedig a városvezetés állít – a vírus elleni védekezésre fordítanák az osztalékot – az puszta demagógia és populizmus.

– Azt javasoljuk, hogy a város vegye ki azt a részt, ami neki jár, de azt energiahatékonyságra fordítsa – tette hozzá a képviselő.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés