Kenyérbe rejtette a füvet, de így is lebukott

B. Dávidnak nem volt jó napja vasárnap, kemény melóval kibelezett két félkilós kenyeret, azokba elrejtett 318 gramm frissen vásárolt füvet, hogy azt lakóhelyén, Ajkán terítse, de elkapták a rendőrök – írja az Index.

A 23 éves férfi az óbudai Jós utcában volt, amikor rendőröket látott meg. Ahelyett, hogy nyugodtan továbbsétált volna, megszaporázta a lépteit és fejét lesunyta. Persze, hogy gyanús lett, és igazoltatták. Ruhájának és csomagjának átkutatásakor két mérleget, több mint százezer forintot és két félkilós veknit találtak – benne a fűvel.

A férfi őrizetbe vétele után nyilván részletes beismerő vallomást tett, ugyanis másnap hajnalban a rendőrök elfogták a dílerét is, H. Róbertet, akinek békásmegyeri lakásán 24 gramm kábítószergyanús anyagot és 70 ezer forintot foglaltak le.

Hirdetés