Kényszergyógykezelésre küldenék a mohácsi késes rablót

A Mohácsi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat, mely vádiratában a vádlott kényszergyógykezelésére tett indítványt tekintettel arra, hogy az elkövető elmeállapota miatt nem büntethető.

A vádirat szerint a mohácsi nő az elkövetés időszakában, illetve azt megelőzően gyakran fogyasztott alkoholt és kábítószert. 2021 áprilisában Mohácson bement egy panzióba, ahol egy asztalon lévő mobiltelefont, egy kocsi indítókulcsát, és egy könyvet magához vett, majd távozni akart.

A helységben tartózkodó sértett ezt észrevette, felszólította a nőt, hogy tegye le a holmikat és távozzon. Az elkövető ennek persze nem tett eleget, ezért a sértett el akarta venni az értékeket.

Ekkor a vádlott bántalmazni kezdte őt, több alkalommal megütötte, megijedt és segítségért kiabált. Eközben a támadó tovább bántalmazta a sértettet, majd az asztalról magához vett egy bicskát és azzal egy-egy alkalommal megszúrta a sértett fejét, illetve arcát.

A sértett védekezni próbált, dulakodás alakult ki köztük, és az elkövető ismét többször megpróbálta megszúrni a sértettet.

Ezután közölte a sértettel, ha nem engedi el, leszúrja.

A sértett már nem akart tovább védekezni, a vádlott így az értékekkel együtt elmenekült a helyszínről: kezében a késsel egy szomszédos ingatlanba rohant a rendőrök elől. De a rendőri intézkedésnek is ellenszegült, folyamatosan fenyegette a zsarukat.

Végül elfogták.

A vádirat szerint a rablást megelőzően a nő Pécsett utazott egy helyi buszon utazott, de a járványhelyzet ellenére a szájmaszkot nem viselte. Emiatt már a buszon szóváltásba keveredett a többi utassal, trágár szavakkal szidalmazta őket, illetve több utast is többször megütött, megrúgott.

A vádlott a drogok és pszichoaktív anyagok használata következtében a cselekmény elkövetésének idején olyan elmezavarban szenvedett, amely miatt nem büntethető, azonban személyiségéből fakadóan továbbra is fennáll a bűncselekmény ismételt elkövetésének a veszélye, így vele szemben az ügyészség kényszergyógykezelés elrendelésére tett indítványt – zárul a törvényszék közleménye.

A döbbenetes esetről itt írtunk korábban.

Hirdetés