Holtan találták meg a fiatalt a Pécsi-tóban

Eltűnt fiút keresnek a rendőrök és a speciális mentők Orfűn ezekben a percekben. Valaki telefonált a rendőrség ügyeletére, hogy egy huszonegy éves fiú nem jött ki a tóból – közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság nem sokkal nyolc óra előtt.


Úgy tudjuk, hogy a speciális mentők egységei mellett hat rendőr is keresi a szerencsétlenül járt fiatalt, aki Pécsi-tó egyik legmélyebb részén, a gátnál tűnhetett el.

Frissítve (21:22):

Információk szerint négyen – két fiú és két lány – együtt fürdőztek a gát mellett, s hárman ki is jöttek a vízből, de negyedik társuk nem követte őket.

A fiatalok ezt követően értesítették a rendőrséget, akik nem csupán a vízben, hanem a környező településrészeken is keresik az eltűntet, hátha mégis valamilyen módon kijutott a tóból az eltűnt – törölközőjét ugyanakkor a parton hagyta.

Lapunk úgy értesült, hogy mivel egyelőre sikertelen volt a vízfelszíni radaros kutatás, ezért két búvár is mélybe ereszkedett az este folyamán.

 

Frissítve (23:25):

Holtan találták meg az Orfűn az este eltűntként keresett fiatalembert. Fél tizenegy előtt pár perccel emelték ki a vízből a speciális mentők búvárai. A rendőrség közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja a körülményeket – tájékoztatott a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés