Keresztes: Hoppál, Bánki, Hargitai és Nagy szerint rendben vannak a Baranyát érintő megszorítások

Keresztes László Lóránt

Négy fideszes baranyai országgyűlési képviselő nem válaszolt Keresztes László Lóránt LMP-frakcióvezető felvetésére, hogy az összes baranyai képviselő együtt lépjen fel a megyét és Pécset érintő megszorítások ellen – írja közleményében Keresztes László Lóránt.

Egy hete Keresztes László Lóránt pécsi országgyűlési képviselő a szintén ellenzéki baranyai  Hohn Krisztina képviselővel együtt arra kérte a megye valamennyi országgyűlési képviselőjét, hogy “közösen forduljanak a kormányhoz annak érdekében, hogy a várost és az egész megyét érintő megszorító intézkedéseket vonják vissza” – emlékeztet Keresztes a lapunkhoz eljuttat közleményben.

A politikus azt írja, ennek nyomán öt ellenzéki képviselő, Hohn Krisztina, Keresztes László Lóránt, Mellár Tamás, Szakács László és Tóth Bertalan közös levelet intéz Orbán Viktor miniszterelnökhöz, a megszorítások visszavonása érdekében.

“A megye kormánypárti képviselői (Bánki Erik, Hargitai János, Hoppál Péter, Nagy Csaba) arra sem vették a fáradtságot, hogy válaszoljanak, esetleg elmondják az itt élő embereknek, hogy mi az álláspontjuk a fenti ügyekben. Egyértelműen látszik tehát, hogy hiába kértük, hogy a pártpolitikai érdekeket félretéve, közösen álljunk ki az itt élő emberekért, a kormánypárti képviselők számára fontosabb a saját hatalmi érdek és a miniszterelnökhöz való lojalitás” – áll a közleményben.

Keresztes László Lóránt a következő, szerinte Pécset és Baranyát negatívan érintő ügyek miatt kezdeményezte a közös fellépést:

  • Pécsnek közel félmilliárdos kiesést jelent a gépjárműadó elvétele évente;
  • a továbbiakban az állam nem támogatja a helyi közösségi közlekedést;
  • kétmilliárdos elvonás érinti a Pécsi Tudományegyetemet, ami Keresztes szerint “Pécs és egész Baranya számára óriási gazdasági károkat fog okozni”;
  • két megyei vasúti mellékvonalat “elsorvasztanak” a kormány döntései.

A nyílt levél szövege az LMP-s politikus Facebook-oldalán olvasható.

 

Hirdetés