Kertvárosi elkerülő: indul a kisajátítás

Rövid időn belül elindulhat a Kertvárost tehermentesítő elkerülő út terveztetési és kisajátítási eljárása. A meghosszabbításra kerülő sztráda forgalmát a délnyugati elkerülőre terelő szakasszal kapcsolatos munkák ezen első része így még idén befejeződhet.

Mint azt dr. Hoppál Péter országgyűlési képviselő lapunknak elmondta, tavasszal folytatják az M60-as autópálya meghosszabbításával kapcsolatos kisajátítási eljárásokat. A szakaszt a délnyugati elkerülővel összekötő hiányzó rész és a meglévő utak megerősítésével kapcsolatos tervezőmunka szintén elindul, s véget is ér ebben az esztendőben, mondta, így jó esély van rá, hogy 2012-ben már a munkagépek veszik birtokba az érintett területet.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Kertváros tehermentesítése miatt szükségessé vált út megépítésére Orbán Viktor kormányfő még a választási kampányban tett ígéretet. A munka megkezdésével kapcsolatban karácsony előtt álltak elő konkrétumokkal a pécsi országgyűlési képviselők.

Csizi Péter, Hoppál Péter, Kővári János és Nagy Csaba honatyák akkor arról számoltak be, hogy sikeres volt a pécsi lobbi, amely után egy uniós támogatásból mintegy kétmilliárd forint érkezhet a városba a városrészt tehermentesítő, az autópályát a délnyugati elkerülővel összekötő útszakasz megépítésére. A kormány a Széchenyi-terv keretében támogatja kiemelten az elkerülő út megépítését. Hoppál Péter a konkrétumokat illetően azt mondta, a tervezés és a kisajátítás bizonyosan lezárul 2011-ben, míg az építkezések 2012-ben indulhatnak el.

Az M6-M60-as autópályához kapcsolódó másik hír szerint hatósági, minisztériumi vizsgálat veszi kezdetét a sztráda baranyai szakaszain is, miután a Dunaújváros és Szekszárd közötti részen már véget ért egy hasonló, több hiányosságot megállapító eljárás. A tényfeltáró kutatást azért rendelték el, mert február 10-én repedéseket fedeztek fel a Bátaszék mellett létesített alagútlánc egyik tagján.

Amennyiben a vizsgálat során a forgalmat érintő biztonsági kockázat megállapítható, úgy a vonatkozó előírások szerint a hatóság az alagút működési engedélyét korlátozza, vagy felfüggeszti. Ezzel együtt egyelőre nem kell nagyobb baleset bekövetkeztétől tartani, mert a repedések a bányakapitányság vizsgálatai szerint nem érintik az alagút szerkezeti elemeit, és a forgalom biztonságát nem veszélyeztetik.

Bár jelenleg az alagutak mindegyike terelés nélkül használható, a későbbi, esetleges javítások, s az út karbantartási munkálatainak költsége a kivitelezőket terhelik – tudtuk meg a nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-nél.

Hirdetés

1 hozzászólás

  1. Ha tudja valaki mikor kezdik a Lőtér domboknál a kisajátítást legyen szíves írja ki! Vagy hol lehet ezután érdeklődni? Köszönöm!!!

Comments are closed.