Késelés Pécsen: eldurvult a vita, leszúrta párja haragosát a hajléktalan nő

A Pécsi Járásbíróság 2021. március 7-én elrendelte egy pécsi hajléktalan nő letartóztatását egy hónapra életveszélyt okozó testi sértés bűntettének alapos gyanúja miatt.

A vádirat szerint a gyanúsított nő és élettársa egy házban (melyben szívességből lakhattak) fogadták a későbbi sértett férfit és egy másik férfi ismerősüket március 5-én éjszaka.

Az este folyamán a három férfi jelentős mennyiségű szeszt fogyasztott, ittas állapotba kerültek.

Az egyik férfi lefeküdt aludni, majd a gyanúsított élettársa és a sértett folytatták az italozást. A nő, aki nem ivott, a másik szobában volt ezalatt. A két férfi veszekedni kezdett, kiabáltak egymással, ezért bement hozzájuk, közben észrevette, hogy élettársa a fotelban ül.

Ekkor kiszaladt a konyhába, egy kést vett magához, majd azzal mellkason szúrta a sértett férfit.

A férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett. A szúrás a válltájékon érte, behatolt a mellüregbe és a tüdőt is elérte.

Alaposan tartani lehet attól, hogy a gyanúsított nő terhére rótt jelentős tárgyi súlyú bűncselekmény miatt várhatóan kiszabásra kerülő büntetés súlyossága miatt a gyanúsított megszökne, elrejtőzne, illetve a bizonyítást veszélyeztetné – olvasható a vádiratban.

Az ügyész a bíróság határozatát tudomásul vette, a gyanúsított fellebbezést jelentett be. A védőnek, aki nem volt jelent az ülésen, öt napja van az esetleges fellebbezés bejelentésére.

A bíróság végzése nem végleges.

Az esetről korábban itt írtunk.

Hirdetés