Két és fél perces pécsi mesék: Csend

A fecsegők ide nem léphetnek be.

hirdetés

A kántor fia hónapok óta a könyvek között talált oltalmat a zajok elől. Már egészen kiskorától kezdve menekült a hangokkal zsúfolt világtól. Három nővére és két öccse született, így zsibongásban sohasem volt otthon hiány. Ráadásul az édesapja folyton gyakorolt, az édesanyja pedig négy hangszeren is játszott. Valószínűleg ez hozta össze egykor a szülőket, akik megismerkedésük óta egymás és a muzsika bűvöletében éltek. A fiú tehát a zenének köszönhette a létét, néha mégis úgy érezte, hogy az fogja a sírba tenni.

Gyerekkorában, amikor a felnőttek arról érdeklődtek, hogy mi szeretne lenni, azonnal rávágta, hogy remete. Csak üldögélne egy barlang mélyén, és élvezné, hogy némaság öleli körül. Néhány éve aztán egy vándortanítónál látott egy éggömböt, és megértette, hogy ő csillagásznak született. Azóta éjszakánként az eget kémlelte a káplántól kapott kölcsönlátcsővel, nappal pedig a püspöki könyvtárban bújta a könyveket. Klimó György pécsi püspök, aki a könyvtárát Magyarországon először tette bárki számára látogathatóvá, szintén rajongott a csillagokért, ezért szakirodalom akadt bőven a polcokon. Habár a szülei a fiút tanítónak szánták, ő biztos volt benne, hogy asztrológus lesz. A távoli égitestek csendesebbek, mint a rosszcsont kölykök.

A Napról szóló művet bújta éppen, amikor először meglátta a lányt. Nem hitte volna, hogy a Földön is talál olyan jelenséget, ami érdekelheti. Attól a pillanattól kezdve azonban az égbolt másodlagos lett számára. Ahogyan a bolygó a csillaga körül, úgy forogtak az ő gondolatai a szépség körül.

A kereskedő lányát a filozófia érdekelte és nem a számok világa, ahogyan a családja elvárta volna. Idővel engedtek a hóbortjának, és a vénkisasszony nagynénikéjét adták mellé gardedámnak, akivel a könyvtárba járhatott. A lelkes rokon azonban olvasás helyett általában valamelyik sarokban szundikált, így senki sem zavarhatta a fiatalok ismerkedését.

Először csak illedelmesen bólintottak köszönésképp, és néha egymásra pillantottak olvasás közben. A padló recsegése, vagy a cipők kopogása, ahogyan a kiválasztott könyvért mentek, a lapozás gyenge zöreje csak felerősítette a csöndet, amiben egymás közelében lehettek. Hetek múlva már egy-egy mosolyt is váltottak, és azt a könyvet kérték a könyvtárostól, amelyiket előző alkalommal a másik olvasott. Lassan összeismerkedtek anélkül, hogy egyetlen szót is váltottak volna. Szerelmesek lettek egymás hallgatagságába.

Gyerekeik közül ez egyik trombitaművész, a másik vásározó, a harmadik pedig tüzér lett.

Nácsa János írása.