Két éve él pénz nélkül egy brit férfi

Közel két éve él önszántából pénz nélkül egy férfi Nagy-Britanniában, és önkéntes kirekesztését a gazdasági életből nagyon élvezi. A 31 éves Marc Boyle 2008 novemberében vált tejesen önellátóvá, azóta nem használ pénzt.

A férfi Bristol közelében egy lakókocsiban él egy biogazdaság mellett. Hetente három napot dolgozik a farmon, megtermeli magának élelmét, hat éve vegetáriánus. Mobiltelefont használ ugyan, de csak fogad hívásokat, laptopja is van. Elektromos készülékeit napelem révén tölti fel. Boyle élvezi életvitelét, annak ellenére, hogy minden tovább tart a pénz nélküli életben – a mosás például négyszer annyi ideig – mondta a férfi a Daily Telegraph című brit lapnak.

Eredetileg egy éven át akart “gazdasági életen” kívül életet élni, ám jócskán hosszabbított, és nem tervez változtatást. Szülei először csodálkoztak életmódján, de mára támogatják, sőt, fontolgatják, hogy maguk is kipróbálják a pénztelenség szabadságát.

Boyle egyébként a világ problémáin morfondírozva – a környezet pusztulásától a háborúkig – jutott arra, hogy mindegyik kapcsolódik a pénzhez, és ez indította el életvitele teljes megváltoztatásában.

Hirdetés