Két gyilkosság után még ölni akart

Jogerősen tizenhat év fegyházra ítélt emberölési kísérlet miatt a Pécsi Ítélőtábla kedden egy 59 éves zalai férfit, aki korábban két gyilkosságért összesen már csaknem húsz évet töltött börtönben. 2015 nyarán ismét megkéselt két embert – tájékoztatott a táblabíróság sajtóosztálya.

A közlemény szerint az ítélőtábla Tóth Sándor vezette tanácsa helyben hagyta az első fokon eljáró Zalaegerszegi Törvényszék határozatát, amely Sz. Zoltánt mellékbüntetésként tíz év közügyektől eltiltásra ítélte.

A bíróság megállapította: Sz. Zoltán a legutóbbi börtönbüntetéséből feltételesen szabadult 2006 novemberében. Egy zalai faluban élt 2011-től az élettársával, de a magatartása miatt megromlott a viszonyuk, ezért 2015 tavaszán a nő a gyermekeivel együtt egy másik községbe költözött a rokonaihoz.

A férfi ezt követően többször is felkereste a nőt, próbálta rávenni arra, hogy térjen vissza hozzá. Tavalyelőtt júniusban is megjelent a házánál, az utcáról kiabált be neki, az asszony azonban közölte vele, hogy nem megy vissza hozzá.

A férfi ekkor belépett a ház udvarára és egy késsel minden előzmény nélkül mellkason szúrt egy ott dolgozó férfit. Ezt követően azzal fenyegetőzött, hogy mindenkit megöl, és a késsel a kezében bement a házba. Miután volt élettársa a gyerekekkel és az ott lévő vendéggel bezárkózott az egyik szobába, Sz. Zoltán a konyhában tartózkodók felé indult, és egy onnan kimenekülő asszonyt többször is megszúrt.

A megsebzett férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett, a nőt nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülésekkel ápolták.

Az orvos szakértő szerint a vádlott enyhe értelmi fogyatékosságú, de elmebetegségben, leépülésben, tudatzavarban, személyiségzavarban nem szenvedett a késelés idején.

 

Hirdetés