Két helyen is dolgozik a Tettye Forrásház

Újabb városrészekben kezdődnek víziközmű-felújítások Pécsen: a Mecsekoldalban és Pécsbányán is korszerűsít a Tettye Forrásház Zrt. A munkálatok következtében március 29-én vízhiány lesz Pécsbánya csaknem teljes területén, áprilisban pedig egy sávra szűkül a forgalom a Hunyadi utcában.

A Hunyadi János utcába március 27-én állnak be a munkagépek, a várhatóan május végéig tartó felújítás a Hunyadi utca Magaslati úti kereszteződésétől a Mecsek-kapuig tartó szakaszán zajlik. A szakemberek mintegy 300 méter hosszan új gerincvezetéket építenek ki, emellett megújítják a környező ingatlanok bekötővezetékeit.
A rekonstrukció több ütemben zajlik, a bekötéscseréket követően a kivitelezés a járdát érinti (a gyalogos forgalom a keleti oldalra lesz átterelve), majd április közepétől előbb a hegyre felfelé menő keleti sávban, április végétől pedig a városközpont felé tartó nyugati oldali sávban dolgoznak a szakemberek. A közlekedés egy sávon, váltakozó irányban mindvégig biztosított lesz.
A felújítás során 1300 négyzetméternyi útfelület és 800 négyzetméternyi járda kap vadonatúj burkolatot.

hunyadi

Március 29-én a Tettye Forrásház szakemberei tolózárakat cserélnek Pécsbányán, a településrészt ellátó fővezetéken, ennek következtében 8 és 15 óra között nyomásesés és vízhiány várható Pécsbánya nagy részén. A szolgáltató új szerelvényeket épít be az elöregedett elzárók helyére, így jelentősen javul a rendszer biztonsága, csőtörés esetén kevesebb fogyasztó érintettségével lehet elvégezni a javítást.
A Csárda utca – Kénesi út kereszteződésben, illetve a Károly téren a Széchenyi akna buszfordulóban egyszerre zajló munkálatok következtében az alábbi területen lesz vízzavarosodás és vízhiány: Kórház, Károly, Sétatér, Csákány, Debreceni Márton, Flórián, Zöldellő, Cassian, Selmecz, András utcák, valamint a Csárda utca 10-123., Gesztenyés utca 1-24., Középgyükési út 1-11., Alsógyükési út, Lámpásvölgyi út, Kénes út, Pécsbányatelepi út, Gesztenyés dűlő, Bánom köz, Károly tér területén. A szolgáltató javasolja, hogy a lakosok a kizárást megelőzően vételezzenek és tároljanak szükséges mennyiségű vizet. A vízhiány alatt a társaság tartálykocsival biztosít ivóvizet, a jármű elsődlegesen a Pécsbányatelepi út és Csákány utca kereszteződésében várakozik majd, illetve a vízigénynek megfelelően járja az utcákat; pontos információ a diszpécserszolgálattól kérhető a 72/421-799-es telefonszámon.
A Tettye Forrásház Zrt. köszöni a lakosság és a közlekedők megértését, türelmét!

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés