13 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaKét professzor kapott Tüke-díjat

Két professzor kapott Tüke-díjat

Pécs közelebb van a csillagokhoz – mondta Nagy Imre professzor az idei Tüke-díj átvétele után. Mellette Ádám Antal volt alkotmánybíró kapta meg a kitüntetést a pécsi polgárok ajánlásai után és kuratóriumi döntést követően. Első ízben díjaztak civil szervezetet is. 

A Tüke Alapítvány jóvoltából immár tizenharmadik alkalommal ismertek el a pécsi polgárok ajánlásai alapján olyan pécsieket, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a város felemelkedése érdekében. Ebben az esztendőben első ízben kaphatott civil szervezet is oklevelet és emlékplakettet. A 125 éves Mecsek Egyesület ügyvezető elnöke, Ripszám István és az egyesület tiszteletbeli elnöke, Baronek Jenő vehette át a kitüntetést.

tüke díj, hl03

Az alapítvány kuratóriuma azért adott tüntette ki a szervezetet, mert a Mecsek turista értékeinek kifejlesztése, vonzóvá és élhetővé tétele, épített örökségének folyamatos védelme, az egyesület természetvédelmi munkája, valamint a 125 éves tevékenysége elismerésre méltó.

A pécsi polgárok szavazatai alapján, a kuratórium döntése nyomán kapott Tüke-díjat Ádám Antal jogászprofesszor, volt alkotmányjogász, akit a diákok a jogi karon háromszor is megválasztottak a legnépszerűbb oktatónak.  Ádám Antal 1930-ban született Jánoshalmán, pályája során több száz publikációt írt, számos tudományos társaságnak volt tagja, így a Magyar Tudományos Akadémia Közgyűlésének, az ELTE Habilitációs Bizottságának, a Nemzetközi Alkotmányjogi Társaság Választmányának, az MTA Regionális Kutatások Központja Tudományos Tanácsánakis,  de a PTE Állam- és Jogtudományi Kara Tudományos Bizottságának elnöke is volt. 1990 és 1998 között alkotmánybíróként tevékenykedett.

tüke díj, hl02

Ádám Antal beszédében köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik jelölésében közreműködtek és rászavaztak. Hozzátette, előrehaladott kora ellenére is törekszik arra, hogy eleget tegyen kötelességének és szolgálja hivatását a várost és az országot.

A másik Tüke-díjat Nagy Imre irodalomtörténész professzor kapta. A PTE professor emeritusa 1940-ben született Pécsen. 1969-ben avatták bölcsészdoktorrá, tanított középiskolában és szakfelügyelő is volt, mielőtt 1986-ban a felsőoktatásba került és a PTE egyetemi oktatója, majd pedig egyetem tanára nem lett 1998-ban. 2006 óta a Magyar Tudományos Akadémia doktoraként is dolgozik. Tudományos munkásságát jelzi 12 könyve, 150 tanulmánya és közel ezer cikke. Kutatási területe a felvilágosodás és romantika irodalma, valamint a magyar dráma és színház története.

tüke díj, hl01

Az átadón Nagy Imre egy gyermekkori emlékét felidézve elmondta, 1947-ben vonattal érkezett be Pécsre édesanyjával, amikor csodát látott: a város fényei gyöngysorként szikráztak és ahol véget értek a városi fények,  a csillagok ragyogtak.

– Akkor még gyerekként arra gondoltam: lám, az én városom milyen közel van a csillagokhoz – mondta. – És később megpróbáltam megkeresni ezeket a csillagokat: Szent Mór püspököt, aki a kultúra lámpásainak sorát megnyitotta, Janus Pannoniust, Klimó György püspököt, aki Európa egyik legjelentősebb könyvtárát hozta létre, Virág Benedeket, Csorba Győzőt, Weöres Sándort, vagy Bertók Lászlót.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő