Kétéves gyerekkel védték magukat a migránsok?

Meghalt egy kétéves kislány, miután a rendőrök több mint 70 kilométeren át üldöztek egy migránsokkal teli kisteherautót Belgiumban – írta a helyi sajtó ügyészségi forrásokra hivatkozva.

Frederic Bariseau, Tournai városának ügyésze közölte: a rendőrök valóban használták ugyan fegyvereiket, hogy a járművet feltartóztassák, de emiatt senki sem sérült meg. A kislányt a kocsiban találták, és a kórházba vezető úton halt meg, de nem a rendőrségi akció következtében vesztette életét – jelentette ki. Hozzátette: a boncolás fog választ adni arra, hogy mi okozta a halálát.

Egyes hírek szerint az akció közben a gyereket kitartották a furgon ablakából, hogy azzal is távol tartsák a rendőröket. Szemtanúk azt mondták, hogy a kislány az üldözésnek véget vető ütközéskor még élt.

Az üldözés a sajtó szerint a Belgium déli részén található Namur közelében kezdődött és Mons mellett ért véget, a francia határtól nem messze. A kisteherautóban 26 felnőttet és 4 gyereket találtak. Az akcióban 15 rendőrautó és mintegy 30 rendőr vett részt. Az illegális bevándorlók Irakból, Afganisztánból és Iránból származtak. A kurd származású kislányt és családját a belga hatóságok korábban Németországba vitték, most onnan próbáltak – a csoport többi tagjával együtt – Nagy-Britanniába eljutni.

Hirdetés