8 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapHírzónaKettős futam a Tour de Pécsen

Kettős futam a Tour de Pécsen

A Pécsi Sport Nonprofit Zrt. június 19-én két szakaszt is rendez a Tour de Pécs kerékpárverseny keretein belül. A nap első nagydíjának a horvátországi Belisce ad otthont, délután pedig már Beremenden folytatódik a versengés.
Június 19-én 11.00 órakor rajtol el Horvátországból, a beliscei polgármesteri hivatal elől a Tour de Pécs mezőnye, amely a belvárosban kijelölt körpályán fog versenyezni. A serdülő korosztálynak öt kört, azaz tizenöt kilométert kell megtennie, a szeniorokra és az ifjúsági fiúkra nyolc kör vár, a legtöbbet pedig az elit és a hobbi felnőtt kategóriában versenyzőknek kell teljesíteniük, számukra tíz kört írtak elő.

A magyar állampolgárok személyi igazolvánnyal, a külföldiek útlevéllel nevezhetnek a versenyre, amelynek végén minden résztvevőt egy tál meleg étellel vendégelnek meg.

Délután háromkor immár a beremendi strandfürdőnél folytatódik a verseny, a Kiss Ernő utcában már kettőtől várják a jelentkezőket. A táv harminc kilométer, útvonala a következő: Beremend – Magyarbóly – Virágos – Villány – Nagyharsány – Kistapolca – Beremend. A serdülő fiúknak egy kört kell letekerniük, a hölgyeknek, ifjúsági fiúknak és a szenior férfiaknak két kört kell teljesíteniük, míg az elit kategóriában indulókra kilencven kilométer, azaz három kör vár. A verseny végén minden résztvevő ingyenes strandbelépőt kap.

További információk, versenykiírás és a versenynaptár a www.tourdepecs.hu honlapon érhető el.

Szűcs Zsolt írása.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő