Kevés a hibás adóbevallás

A NAV dél-dunántúli regionális főigazgatóságának tájékoztatása szerint a dél-dunántúli régióban eddig feldolgozott 300 ezer bevallásnak csak 4 százaléka hibás. A legjellemzőbb hiba az aláírás-hiány és a járulékkedvezmény igénybevételéhez szükséges számítások és adatok hiánya, amelyeket csak az adózó közreműködésével lehet javítani.

Az adózók csaknem fele az utolsó két hétben nyújtotta be az szja-bevallását. A kitöltött nyomtatványok helyességét a hivatal minden esetben vizsgálja. Amennyiben számítási vagy az adózó közreműködése nélkül javítható más hibát talál, azt a NAV hivatalból korrigálja. Ha a hibát csak az adózó tudja javítani, úgy értesítést küld a hivatal. Az értesítésben szerepel a hiba, a javítás határideje, a hivatal elérhetősége és az ügyfélfogadás rendje is.

Az egyszerűbb és gyorsabb ügyintézés érdekében a javításra célszerű az összes olyan dokumentumot magával vinni az adózónak, ami alapján a bevallást készítette.

Az adózó 200 000 forintig terjedő bírságot kockáztat, ha a felszólítás ellenére sem javítja a hibás bevallását.

A NAV általános ügyintéző rendszerében (ÜCC) egy regisztrációt követően (PIN-kóddal) már a bevallás telefonon is javítható.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés