Kezdődik a hajléktalanok téli ellátása

Ma kezdődik a hajléktalanok téli ellátása. A Menhely Alapítvány kuratóriumi elnöke szerint a fővárosban biztosan elindul az alapellátás, vidéken viszont egyelőre nem állnak rendelkezésre a szükséges források. Soltész Miklós szociális államtitkár szerdán azt közölte, hogy a téli ellátásokra felhasználható szokásos kiegészítő pályázat novemberben jelenik meg.


Győri Péter, aki a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei szakmai igazgatója is, október 25-én az MTI-nek elmondta, a november elsején kezdődő téli ellátási szezonra a finanszírozáshoz szükséges összeg nem fog rendelkezésre állni. Egy minisztériumi keret külön bizonyos speciális téli ellátásokat finanszírozott. A pályázatokat azonban még meg sem hirdették – fűzte hozzá.

A szakmai igazgató szerint ez főleg a vidéket érinti, hiszen ott ebből a forrásból támogatják az alaphálózatot, vagyis a regionális diszpécserszolgálatokat és a téli krízisautókat. Egyelőre bizonytalan, hogy ott el tud-e indulni az alapellátás – jegyezte meg Győri Péter.

Mint akkor közölte, Budapesten az alaphálózatot fővárosi szerződés alapján működtetik, így ott biztosan megkezdődik az ellátás.

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán jelentette be, hogy újabb pályázatot ír ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma a hajléktalanok integrációjára, önálló életvitelük segítésére.

A 860 millió forint keretösszegű, a hagyományos ellátáson túlmutató pályázatra, amely egy hónapon belül jelenik meg, a Közép-Magyarországon kívüli régiókból jelentkezhetnek az ellátásban szerepet vállaló szervezetek.

Soltész Mikós elmondta azt is, hogy a téli ellátásokra felhasználható szokásos, kiegészítő pályázat novemberben jelenik meg, mintegy 400 millió forintos keretösszeggel.

Hirdetés