Ki lesz a gazdája a Balokány-sétánynak?

Olvasóink jelezték, hogy ellepi a gaz a Balokányliget új sétánya és a Zsolnay Vilmos út közötti bokrosított területet. Megpróbáltuk kideríteni kihez tartozik a valóban igen vegyes képet mutató terület gondozása.

Kisebb réti életközösség bontakozott ki az említett, bokrokkal is beültetett rézsün. Több helyen az EKF keretében kialakított sétány mellé beültetett növényeket alig látni a gaztól, amelyek között parlagfű is található.

A kulturális főváros program beruházásait bonyolító Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. igazgatóhelyettese, Egry Dóra közölte, a terület műszaki átadása megtörtént, a sétányról hiányzó szemetesedények kihelyezésére július első felében sor kerül. A sétány kezelője szerinte a BIOKOM Kft.

A BIOKOM Kft. zöld és közterület-fenntartási részlegvezetője, Nagy Ervin úgy tájékoztatott, cégük nem városüzemeltetési feladata a park gondozása és szerintük a liget újbóli élettel való megtöltéséért dolgozó civil szervezethez, a Balokány Ligetért Egyesülethez tartozik ezen terület ápolása is, nemcsak a tó körüli rész. Erre megbízást és forrást is kaptak Pécs önkormányzatától.

Az egyesület egyébként szerződést kötött a várossal a liget rendbentartására, kezelésére, amelynek egyik példaértékű eleme, az, hogy önkormányzattal összefogásban 43 millió forintból újul meg az egykori Pepita-diszkó épületét. Terveik szerint közösségi házzá kívánják alakítani.

Pánovics Attila, a civil szervezet elnökének tudomása szerint, sétány és hozzá tartozó bokros rész gondozása nem az ő feladatuk, mivel az korábban az EKF-es munkálatok miatt a városfejlesztéshez tartozott. Ugyanakkor, a város kéri, ők szívesen rendbe teszik a kérdéses területet.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

Comments are closed.