Kiállítás nyílik a pálosok történetéről

Az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrenddel, a pálosokkal ismerteti meg az érdeklődőket az a látványosnak ígérkező kiállítás, amely pénteken nyílik Pécsett, a Modern Magyar Képtárban – adta hírül az MTI.

Az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Pálos Rend közös rendezésében létrejövő, szombattól négy hónapon át látogatható tárlat kreatív megoldásokat alkalmazva, az elmúlt évtizedek tudományos kutatásainak eredményeit felhasználva idézi fel a pálosoknak a közoktatásból és a közgondolkodásból mára szinte teljesen eltűnt történetének néhány elemét – írta a Janus Pannonius Múzeum az MTI-hez eljuttatott tájékoztató anyagában.

A rend nyolcvan évvel ezelőtti visszatelepüléséhez, huszonöt évvel ezelőtti újraindulásához és a Ferenc pápa által meghirdetett, a keresztény szerzetességet középpontba állító megszentelt élet évéhez kapcsolódó Pálosaink, a fehér barátok című kiállításon a pálosok tulajdonában lévő tárgyakon kívül hazai közgyűjteményekben őrzött, hozzájuk köthető eredeti dokumentumokat és a rend jelenlegi központjából, a lengyelországi Czestochowából Pécsre érkező festményeket és egyéb érdekességeket mutatnak be a nagyközönségnek.

A kiállított tárgyak között lesz a Festetics-kódex, amelyet a pálos szerzetesek a 15. század végén, a nagyvázsonyi kolostorukban készítettek Kinizsi Pál feleségének, Magyar Benignának, és egyebek mellett egy, napjaink pasztorációjának szolgálatába állított, zarándokutak sokaságánál használt motorkerékpár is.

A tárlat nem az események időrendje szerint vezeti az érdeklődőket, hanem nagy témákat állít a középpontba. Legfontosabb célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a tatárjárás után Esztergomi Boldog Özséb által megszervezett rendnek a magyarság kultúráját, szellemi, lelki életét meghatározó tevékenységére.

A szellemiségét máig átható remeteséggel kapcsolatban a “névadónak”, Remete Szent Pálnak az alakját a pálosok egykori központjának, Budaszentlőrincnek a bemutatásán keresztül jelenítik meg, és felidézik a kultuszt, amely Remete Szent Pál egykor ott őrzött test- és fejereklyéje nyomán kialakult.

A kiállítás anyagában megjelenik a 18. század második felének “virágzó korszaka”, amikor a rend a szellemisége, iskolái, valamint Ányos Pál, Kreskay Imre, Virág Benedek, Verseghy Ferenc pálos költők, és más szerzetesek révén jelentősen hozzájárult a szellemi élet felpezsdítéséhez.
A szervezők nagy teret szentelnek a pálosok középkori és kora újkori kisugárzása legfontosabb eredményének, a lengyel és a horvát megtelepedésnek, és a rendi hagyományoknak a rend 1786-os feloszlatását követő, a lengyeleknek köszönhető fenntartásának.

A tárlaton hangsúlyos elemként jelennek meg a pálosok magyarországi, pécsi központjával és a Budapesten, a Gellért-hegy oldalában működő Sziklatemplom történetéhez köthető információk.

A szervezők megemlékeznek a kommunizmus idején meghurcolt pálos atyákról, köztük az 1951-ben kivégzett Vezér Ferencről, akit exhumálását követően 2012-ben méltó módon temettek el a rend alföldi kolostorában, Pálosszentkúton.

A kiállításhoz különböző kísérőprogramok, múzeumpedagógiai foglalkozások, tárlatvezetések, zenés-irodalmi séta, valamint ismeretterjesztő előadások kapcsolódnak.

Zárásként jövő év február 8-án egynapos rendtörténeti tudományos konferenciára kerül sor a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán.

Hirdetés