Kié lesz az Astellas-díj?

Az idén harmadik alkalommal meghirdetett „Astellas-díj – Az év egészségügyi szakdolgozója” pályázaton a csoportos jelölés időszaka a napokban lezárult.

hirdetés

Az elkövetkezendő három hét folyamán a szakmai környezetük szerint a tavalyi évben legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó csapatokról a betegek is elmondhatják véleményüket, egy elégedettségi felmérés keretében.

Az ország szinte valamennyi táját érintő, összesen 45 egészségügyi intézmény bevonásával zajló betegelégedettségi felmérésre az Astellas Pharma, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK), a Semmelweis Egyetem, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ és a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ által, április elején közösen meghirdetett pályázat keretében kerül sor.

Az idei nemes versengésre a járóbeteg-ellátás területről nyolc, a fekvőbetegellátás területről harminchárom, a helyszíni sürgősségi ellátás területről pedig négy csoportos jelölés érkezett. A csoportok tagjainak összlétszáma 2013-ban megközelíti a hétszázat.

– A betegelégedettségi felmérés az Astellas-díjra felterjesztett csoportok értékelésének fontos része. Míg a jelölő szakmai vezetők méltatásaikban jellemzően a szakmai környezet elismerését, támogatását tudják kifejezni, a páciensektől érkező jelzések, észrevételek inkább a jó betegkapcsolatokról, az emberségről és a megfelelő emberi hozzáállásról tesznek tanúságot. Meggyőződésünk, hogy a legjobb, példaként állítható teljesítmények mögött az emberség és a szakmaiság egyaránt magas szinten van jelen – nyilatkozta Morva Gábor pályázati programvezető.

A 2013-as Astellas-díj – Az év egészségügyi szakdolgozója pályázaton felterjesztett csoportok listája a http://astellasaszakdolgozokert.hu/candidates/ címen érhető el.

Egyéni kategóriában jelöltállításra 2013. június 12-én 24:00 óráig van lehetőség.